Családmorzsák

Strandos nap

Tekintettel a tegnapi kánikulára, Tomával majdnem egész nap strandoltunk. Máténak szintén egész napra házon kívüli programja volt, a Családfő dolgozott, gondoltuk mi sem ülünk itthon 🙂 . Már rengetegszer akartunk dunai szabadstrandot kipróbálni, hozzánk van is egy elég közeli Szigetcsépen. Oda mentünk, fél óra autóval és hát tényleg remek volt! Már tavaly is szerettük volna megnézni, de akkor valahogy kicsúsztunk a jó idős napokból, nem gondoltam volna, hogy pont ezen a nyáron, amikor eddig keresni kellett a meleg napokat,  szóval pont most jutunk el oda, de így lett 🙂 . Homokos a partrész, úgyhogy lehetett kicsit túrni a sarat is és hát nem jöttünk haza valami tisztán, de még jól be is ebédeltünk ott, mert azért elég jól kiépített ott az egész strandos rész. Hazafelé autózva már bejelentkezett Máté is, nem is hozhattuk volna jobban össze, szinte egyszerre értünk haza, a buszhoz kanyarodtunk érte és már mindenki itthon is volt, mert egyből utánunk pedig a Családfő futott be. Hogy az itthoni medencénk se árválkodjunk, hazaértünk után – na meg egy kis víz takarítást követően – abban is fürödtünk egy keveset 🙂 , Máténak az egész napos jövés-menés után esett jól, nekünk Tomával meg csak úgy alapból 🙂 . Este 7 is elmúlt, amire kijöttünk a vízből, már csak azért is, mert elkezdtek tornyosulni a felhők felettünk. Jött az eső is, elképesztő, hogy amikor meleg lesz, mindig jön egy kis esős hullám… Rég nem látott módon elfáradtunk 🙂 , de azért nagyon is jók ezek az igazi nyári napok, lehetne most már azért több is 🙂 …

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!