Évek óta, hacsak nem esik az eső, megnézzük augusztus 12-én a hullócsillagokat, ott, ahol éppen vagyunk 🙂 . Az utóbbi pár évben kétszer a Balatonon voltunk éppen, például tavaly az alsóörsi kikötőben tettük ezt éjszaka. Legtöbbször a kertből figyelünk, most viszont gondoltunk egyet Tomával és kisétáltunk ide hozzánk a Duna-partra. Illetve nem csak kettesben mentünk – a többiek azt hiszem BL meccset néztek – ugyanis jött velünk Chili cica is, aki a pár héttel ezelőtti, egy-két nappali kudarcba fulladt kirándulás után, éjjel egészen felbátorodva túrázott velünk 🙂 . Este 9 után kezdtünk el sétálgatni és meglepődtünk, hogy a hétköznapi, esti időpont ellenére elég sokan voltak kint a parton… Mondjuk a horgászok megszokottak, látni nem láttuk őket, inkább csak elvétve sejlettek fel a fények a stégeknél vagy hallottuk a kapásjelzőket. Aztán a kertekben sok helyen kint voltak és beszélgetés szűrődött ki hozzánk és még szomszéd barátunkkal is találkoztunk, aki éppen hazafelé igyekezett 🙂 …
Most egészen beöltöztünk a szúnyogok ellen, de nem kellett volna, mert nem is igen voltak, meglepő módon 🙂 … Jó sokat gyalogoltunk Chilivel, aki les állásban jött velünk, mindig oldalazva, a bokroknál, de elszántan araszolt mellettünk, mint egy rendes kutya, nagyon kis cuki volt 🙂 ! Szóval így sétáltunk el az egyik olyan részhez, ahol tavaly ki kellett vágni egy fát, mert veszélyes volt, a farönkjét vettük célba – mivel a kedvenc stégünknél, ahol pad is van, éppen pecáztak.
Hullócsillagot nem sokat láttunk, összesen egyet, azt is én, azt hiszem Chili elvitte a show-t, ugyanis Toma inkább őt figyelte, simizte, gardírozta és hát én is figyelgettem mit csinál, merre járkál éppen, 2 méteres körzetünkben 🙂 … Viszont nagyon jó élmény volt, sajátosan jó kis hangulata volt az egésznek és megállapítottam magamban, hogy lehet sötét és bármi, ha nem lettek volna rejtőzködve körülöttünk pecások mondjuk, akkor sem tudtam vagy tudtunk volna félni itt a parton, annyira valahogy a sajátunknak érezzük, biztonságos nekünk, mert itthon vagyunk…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: