Nagy vágya volt Tomának, hogy elmenjünk a Labirintusba. Amikor júliusban Mátéval együtt, hármasban voltunk a Várban, akkor fedezte fel és ugyan mondta, hogy megnézhetnénk, de mivel ő nem erőltette, Máté pedig szerintem nem akart kötött programba belemenni 🙂 , akkor kihagytuk. De aztán csak nem hagyta nyugodni az illetékes fantáziáját és egyre többször kérdezgette, hogy nem mennénk-e vissza megnézni, mert őt nagyon érdekli 🙂 !
Hát, erre nem is akarnék nemet mondani, szóval elhatároztuk, hogy visszamegyünk, de kétszeri próbálkozás után, hogy Mátéval menjünk, ami ilyen-olyan okoknál fogva nem jött össze, lemondtunk róla hármasban. Viszont jött az ünnepes hosszú hétvége, amikor Mátét mi vittük Tomával Kelenföldre a balatoni vonathoz, mert a Családfő meg beteg lett, így adódott a lehetőség, hogy elmenjünk. Miután elbúcsúztattuk Mátét a peronon 🙂 , fogtuk magunkat és a 19-es villamoshoz mentünk, aminek ott van a végállomása Kelenföldön. Nem akartam kocsival menni, mert sokkal macerásabb ott bárhol parkolni, főleg az ünnep miatt gondoltam még több autó lesz – nem is tévedtem – a villamos viszont 20 perc alatt ott van a Clark Ádám téren és már Siklózhatunk is a Várba.
Majdnem, mert amimkor megérkeztünk a térre, olyan hosszú sor állt a Siklónál, hogy visszahőköltünk 🙂 , szó szerint. Még Toma is azt mondta, hogy ő biztos nem várakozik a tömegben, mert ráadásul nagyon meleg is volt. Eszembe jutott, hogy akkor menjünk gyalog, az Alagút melletti lépcsősoron, ami először nem okozott osztatlan sikert abban a melegben, de aztán nagyon jó kis élmény lett belőle, mert Toma még nem volt arra gyalog soha, és nagyon tetszett neki!
Előtte azért megálltunk a Null kilométerkő szobránál, mert múltkor még júliusban elmentünk előtte, azt hiszem akkor zargattak minket mindenféle olcsó kisvasutas lehetőséggel, ami felvisz a várba 🙂 . Most Tomának is feltűnt a nagy nulla, úgyhogy elmeséltem, hogy innen számolják a Budapestről induló főutakat…
Aztán elindultunk fölfelé és jól is tettük, mert állítom, még a megállásainkkal is gyorsabban felértünk, mintha vártunk volna a Siklóra.
Megálltunk az Alagút tetején is, ahol alig volt valaki és ha nem szeretett volna Toma minél előbb a Labirintusnál lenni, még el is ücsörögtünk volna ott, olyan kellemes volt az egész 🙂 . Akkor csak jól körbenéztünk onnan, de szerintem máskor is megyünk 🙂 .
Aztán a Siklós kis hidakon is meg-, megálltunk 🙂 , jól megnéztük a Siklókat és a kilátást is 🙂 .
De még így is elég gyorsan felértünk a Sikló fenti megállójához és persze egyből a Labirintusba mentünk.
Egyébként egy kánikulai napon, az egyik legjobb dolog a föld alatt bóklászni, ott lent olyan 16 fok lehet. Vittem egy vékony felsőt Tomának, amit fel is vett, mert fázott picit 🙂 … Egyébként nagyon jó a labirintus, nem is gondoltam, hogy nekem is lehet borzongatós, és lehet,mert árad ott lent a kissé titokzatos, nyomasztó légkör. Toma nagyon élvezte, volt például opera terem, ahol a beöltözött bábuknál szólt az opera, nekem olyan Bárányok hallgatnak érzetem volt, szerencsére Tomának nem és hát nem is látta a filmet 🙂 …
Viszont ő is nagyon élvezte, olvasgattunk Drakula grófról is, aki állítólag – bár ez valószínűleg csak legenda – ott raboskodott. A Drakulás rész volt a legsejtelmesebb, pára szállt mindenfelé, alig lehetett látni és volt egy börtöncella is, ahová be lehetett menni, bár alig láttunk valamit, a telefonommal kellett világítani 🙂 …
Azért a vége felé rám jött picit a para, mert ugyan a jegyárus szerint nem lehet eltévedni, mert mindenhol nyilak jelzik az utat, ami így is van, de azért mégsem ilyen egyszerű a dolog. Mert ugye mint minden rendes, normális labirintusnál vannak elágazások, sokszor megzavart, hogy amiről azt hittük a kijárathoz vezet, már jártunk ott.
Hát, a többedik próbálkozás után már kicsit izgultam, tudtam, nekem kell valahogy kitalálnom onnan 🙂 … Annak örülök, hogy 20-án mentünk, mert sokan voltak, mindig jött valaki arra, amerre mi mentünk. Másoknak sem volt olyan sima a kijutás, hallottuk, hogy többen is a kijáratot keresték, az egyik csoporthoz csapódtunk, mint utóbb kiderült csak az utolsó métereken 🙂 , és úgy mentünk ki. Toma nem ijedt meg, egy picit sem, sőt, ő is kereste merre kell menni, lehet holnap visszamenne 🙂 . Az már csak itthon jutott eszembe, hogy minden nap 18 óra után fáklyás menettel járják végig a labirintust, szerintem, hogy véletlenül se ragadjon bent senki 🙂 … De ha ez ott eszembe jutott volna, nyugodtabb lettem volna 🙂 …
A labirintusból kiérve megcsapott minket a hőség, sétáltunk picit az utcákba aztán a Tóth Árpád sétányra vonultunk, ami jó kis árnyas, úgy mentünk a Siklóhoz. Még tervben volt, hogy pár helyet megnézünk arrafelé, például az újonnan látogatható bástyát, de olyan meleg volt aznap, hogy menet közben ezt elvetettük. Lefelé nem sokat kellett várni a Siklóra, másodjára lejutottunk és hát megint nagyon élveztük 🙂 … Visszafelé Leszálltunk a Móriczon a villamosról és az ottani Mekiben ettünk, mert egyesek már nagyon éhesek voltak. Akkora sikere volt annak a Mekinek Tománál, tényleg nagyon szupi hely, olyan modern bisztró kinézete van!
Nagyon jó kis nap volt, nem lepődnék meg, ha egyesek vissza akarnának menni 🙂 …
