Az első sulis hét…

Hát, most már nem elég, hogy beindult, hanem benne is vagyunk a sűrűjében a tanévkezdésnek… Bár még tanulás szempontjából – hála az égnek – nagyon lájtos minden egyelőre, legalábbis Tomáéknál, ismételgetnek, de nagyon kis baráti módon, sok játékkal. Az illetékes örült is, mert rosszabbra készült 🙂 … Most nagyon jól érzi magát, nagyon szeret suliba járni, azt mondja, hogy majdnem olyan jó, mint a szünet volt 🙂 , mert nagyon jól vannak ott a rengeteg fiúval és még nincs  komoly tanulás. Pedig iskolán belül új helyre költöztek, a nagyon szeretett kis épületet ott kellett hagyniuk, mivel azt csak az 1-2. osztályosok birtokolhatják, a kellemes nagy játszószobával és minden egyéb jóval. De hát, ez a dolgok rendje, most 3-4. osztályban a főépület földszinti oldalszárnyában laknak, egy normál tanteremben, ami fura volt elsőre nekik, mert mindenki a nagy térhez szokott, de Toma nagyon gyorsan átállt, már egészen megszerette, azt mondta 🙂 … Van itt is külön udvaruk, a felsőtől persze elkülönülve élik életüket és valahogy egész barátságos minden – Máté útját követik, mindenhol ugyanabba a terembe mennek – nekem is valamiért rosszabb kép élt a fejemben, szerintem a kis épülettől való elválás miatt 🙂 …

Első nap sokat voltak az udvaron és rengeteg tücsköt gyűjtöttek úgy tudom 🙂 , aztán szerdán egyesek nagy örömére, birtokba vehették a nagy focipályát is az udvaron, ahol állítólag minden szünetben, csak az osztálybeli fiúkkal (20-an vannak 🙂 ) rúgják a bőrt. A szünet most nem is kevés, mert reggel 8-tól nincs beszélgető kör, ahol eddig jó 20 percig reggeli beszélgetéssel kezdte minden osztály a napot, utána indult csak az élet. Most ez megszűnt a vészhelyzet miatt és azt hiszem 5 perccel rövidebbek az órák, viszont minden szünet 15 perces. A lényeg, hogy rengeteget vannak kint és ebben nagyon is jól érzik magukat 🙂 !

Aztán egy padba sikerült ülniük Toma Vince barátjával, aminek nagyon örülnek egyelőre, azért csak egyelőre, mert érzik a fenyegetettséget, hogy nem lesz ez mindig így és esetleg hamarosan szétültetik őket 🙂 , hiába is viselkednek jól 🙂 … Közös rajzot is készítettek ők ketten – azt hiszem mások is dolgoztak együtt – nyári élményeikről Balaaton címmel, igen így két a-val, mert az olyan vicces 🙂 … Én meg jól lefotóztam a szerdai szülőin, mert kikerült a tablóra 🙂 :

A beharangozottak szerint tényleg 14-kor eljöhetnek, amiben nekem is van kis részem, és úgy örülök neki! Ugyanis az utolsó héten sokat beszéltünk Erika nénivel, sok mindent továbbított, amit kiraktam a szülői csoportba és akkor az egyik ilyen telefonhívásnál kérdeztem rá, hogy nem tervezik-e azt, hogy esetleg az ebéd és az órák után aki megteheti, hazahozza a gyerekét? Nagyon jó ötletnek tartotta és azt én is gondoltam, hogy nem dönthetnek saját hatáskörben, de szerencsére másnap volt valami tankerületi értekezlet, úgyhogy egyből továbbította az ötletet az igazgatőnőnek, aki szintén lelkes volt tőle, felvetette a másnapi megbeszélésen és egyből zöld utat kapott az ötlet, azt nem tudom, hogy kerületi szinten-e, de a mi iskolánkban igen és ennek nagyon is örülünk 🙂 !

Élünk is vele azóta is, 8-10 gyerek eljön folyamatosan kettőkor a 26-ból és sokan lesznek vagy már vannak úgy, hogy csak bizonyos napokon jönnek el hamarabb, az egyik anyuka pedig a szülőin mondta éppen, hogy heti váltásban szeretnék majd ezt kihasználni, mivel áttértek a munkahelyén az egyik héten a benti munkára, a másikon pedig a home office-ra. Aztán szerencsére nem végig, maszkban ülnek a gyerekek az órán – gondolom nem is lett volna ez hosszú életű – a szünetekben a folyosókon, mosdóban vagy ha közösen dolgoznak kell felvenniük. Az ebédnél két turnusra osztják az osztályt – ami meg sokkal több idő is nyilván – és mindenki külön asztalnál eszik és rém unalmas 🙂 , de hát ez van…

Rengeteg program elmarad, például a Fut a Csepel (Toma legnagyobb sajnálatára), úszni sem mennek idén a sulival, de a néptánc óra is kikerült a tanmenetből, mert nem tudták volna a járvány előírásnak még csak a látszatát sem betartani azon az órán… Nagyon furcsa egyébként ez a tanévkezdés, az biztos, hogy ilyet még nem láttunk, de sajnos a tavasz óta ebben a soha nem látott helyzetekben, már nagy rutinunk van… Arról is volt szó, hogy a magyar és a matek tanmenetben is csak a lényegre koncentrálnak, a felsős tanárnőkkel egyeztettek, hogy mi az ami a felső szempontjából elhagyható, mert ott úgyis részletesen veszik. Ez egy kicsit az online oktatásra is készülés, mert ki tudja mi lesz, és nyilván ha esetleg jönne, ami most a kommunikációból úgy tűnik nem fog, akkor legyen egy átváltható út… Ha esetleg mégis úgy alakul év végéig, hogy nem jön semmi közbe, akkor meg a tanév utolsó részében veszik, amit most kihagynak.

Máténál ennyire részletekbe menően nem tudok dolgokat 🙂 , és náluk azt hiszem a szülői is online lesz. Azért ők már belecsaptak a lecsóba, matekból főleg, Máté érzése szerint jövő héten doga is várható. Töriből és angolból választotta a fakultációt. Töriből már volt órájuk, jó fej szerinte a tanár, kicsit idősebb, de szimpatikus. Követelni nagyon fog, állandó számonkérések lesznek és esszék, de nyilván az emelt szintű töri érettségi sem sétagalopp… Angolból még nem találkozott a tanárnővel, reméljük a legjobbakat ott is. A biológia tanárnő elment, még a pályáról is – miért nem lepődöm meg – a mostani pedig durvának tűnik, állítólag minden órán felelnek, dogát írnak és hasonló vérengzések várhatók 🙂 , na most pont az utolsó évben bioszból, ami nyilván, aki nem fakultált belőle, annak nem ez az életcélja, már eleve gyanús…

Az órarendjük kemény, általában 8 órájuk van. Illetve pénteken 7 és van egy napjuk a kedd, ami meg ugyan nagyon lazának tűnik, de szerintem nem annyira jó. Akkor ugyanis első két órájuk nincs, és kettőkor végeznek, tehát összesen 4 órájuk van, ami persze tényleg baráti, csak az a reggel kicsit feleslegbe megy el, a korán végzés tök jó aznap, de a többi nap meg brutál sok. De hát nyilván örüljünk annak, ami van, úgyhogy most erre fókuszálunk 🙂 .

Magunkról mostanában nem is írtam, csak a nyári program élmények vagy a tanévkezdős dolgok vitték el az időt. Pedig volt itt minden, az utolsó héten főleg! Az a hét amúgy is olyan vegyes volt, tele voltunk még nyárbúcsúztatós programokkal, de már tanévkezdős (mint pl. ruha és tanszer vásárlás) és fociedzős kötelezők, sőt még edzőmeccs Tomának is vegyült bele. Ehhez jött még, hogy Máté, pont a szülinapja után lebetegedett. Ilyen emlékeim szerint egyszer volt eddig, bár azt soha nem fogom elfelejteni, ugyanis 6 évesen, születésnapja másnapján, tehát augusztus 26-án arra ébredtünk, hogy vakbélgyulladása van 🙂 … Nyilván ezt akkor reggel még nem tudtuk, de éjszaka, amikor már meg is műtötték, akkorra már kiderült 🙂 . Most persze nem volt ilyen drámai a helyzet, bár lehetett volna a korona miatt, mert fájt a torka, lázas volt és hát nem jól volt. Szabin volt a doktornőnk, a rendelőben látni sem akarták, mondjuk nem is azért hívtam őket, csak elfelejtettem, hogy aznap mikor rendel pontosan a doktornőnk, de legalább azt is megtudtam, hogy oda ne menjünk, az tuti 🙂 …

A normál protokoll szerint ezután Tomának kellett volna lebetegednie, de nem ő következett, hanem én – a Családfő már a hosszú hétvégén túljutott valami hasmenős nyavalyán. Nem volt rossz a helyzet, mert lázam például nem volt, csak egyre jobban fájt a torkom, aztán tüsszögtem is kicsit, meg nem voltam a legjobban, de ezt időm sem volt bevallani magamnak, szóval a tanévkezdős első napokban is velem volt még ez a kis rosszullét, ami ugye egyre rosszabb lett, nyilván azért, mert nem nagyon foglalkoztam vele. Máté kb. 3 nap alatt túljutott rajta, nálam pedig pont elsején volt a mélypont, akkor azt gondoltam, hogy másnap nem tudok még szülőire sem menni. Aztán valami csoda folytán az addig sajgó torkom fájdalma elmúlt másnapra és sokkal jobban lettem, még a hangom is a régi volt 🙂 … Mentem a szülőire is (persze maszkban ültük végig az egészet), mert ott kaptuk meg a tankönyveket, meg hát rengeteg osztálypénzt is beszedtem és volt pár dolog amit meg kellett beszélni is. 

Aztán egy kocsival voltunk a héten, az enyémmel, ami még mindig nem 100-as. Ugyanis amikor mentünk Toma Vince barátjának a szülinapi bulijára és nem tudtam kivenni a kulcsot, majd akkor a Családfő kocsijával mentünk tovább, szóval utána kiderült, hogy mi a baja, csak nincs hozzá egyelőre alkatrész… Úgyhogy azóta is járok vele, bár félve, mert a szerelő szerint akár fél évig is elmegy így, de lehet két nap múlva bedobja a törölközőt. Az biztató, hogy az alkatrész már úton van, viszont a Családfő kocsija is megadta magát, pont a hétvégén, egy hete abban a nagy hőségben. Úgyhogy nyilván az én autómat átadtam neki, amivel nem is volt gond, csak reggel nagyon igazodnunk kellett egymáshoz és délután persze gyalog mentem Tomáért. Amit mondjuk egyáltalán nem bántunk, sőt, élvezettel piknikeztük a maradék tízórait a kedvenc helyünkön a Duna-parton 🙂 …

Azért így visszagondolva az egész hét olyan, mintha matek és rajz dobozokat pakoltam, füzeteket kötöttem és címkéztem, adatlapokat töltöttem ki, rajzlapokat, tisztasági csomagot feliratoztam és iskolatáskákat mostam volna és könyveket most fogok kötni 🙂 … Mindezek tetejébe, tegnapra Tomának is elkezdett fájni a torka – a tanévkezdős abszurd önbeteljesítő jóslataként 🙂 – itthon is maradt aznap, nem mertem bevinni a suliba 🙂 … A betegségeket – gondolom, mint mindenhol – nagyon komolyan veszik, két gyerkőcnek is beteg a tesója az osztályból, nekik nincs tünetük, de nem mehettek iskolába. 

Egyébként egész jókedvűen telt a hét, már csak azért is mert gyerekek és felnőttek is egyaránt örültek szerintem egymásnak és annak, hogy visszatérhettek a megszokott életükhöz. De nagyon, iszonyúan elfáradtunk mindannyian! Vissza kell szokni a fél éve elfeledett valósághoz, már a felkelés is egyre rosszabb volt, ahogy mentünk előre a hétben, péntekre pedig mindenki kipurcant, volt aki le is betegedett 🙂 …

Hát, ilyen volt a hetünk, nagyjából 🙂 …