Hétfőn délután biciklizni voltunk Andorékkal, vagyis Toma osztálytársával, tesójával és anyukájával. Spontán ötlet volt a részükről, mi pedig pont ráértünk, így aztán délután 2-kor találkoztunk lent a parton, egy mindannyiunknak közeli helyen 🙂 . Semmi tervünk nem volt, csak annyi, hogy bringázunk egy jót, valahol megállunk, a fiúk bandázhatnak egy jót. Közben eszünkbe jutott, hogy a Duna-part túlsó végén egész nyáron, gyakran még ősszel is üzemel a Kisduna Büfé, ami tulajdonképpen kerthelyiség, úgyhogy célba vettük és odáig tekertünk Közben nem győztünk ámuldozni – pedig hát itt körülöttünk is mindennapos – az őszi színpompán, jó 3 hete bringáztunk ugyanarra Mátéval és Tomával, de akkor ennek a csodaszép színkavalkádnak még nyoma sem volt! A nagy ámuldozásban, még képet is elfelejtettem készíteni, amit sajnálok is, azt hiszem mennünk kell még arrafelé a napokban 🙂 .
Szóval a büfében, egyből fagyit kértek a fiúk, de legnagyobb döbbenetükre az nem volt 🙂 , eddig ugyanis szinte csak nyáron jártunk ott… Helyette mindenkinek forró csokit rendeltünk, hát ja kérem, most már itt van az ősz… A csokizás nagyon jól esett, rajtunk kívül talán csak két vendég volt, a fiúk jól elszórakoztak ott a kertben és kavicsokat dobáltak a kapu előtt csordogáló Kis-Dunába. Mi addig meg beszélgettünk, naná 🙂 ! Aztán amikor már igencsak kezdett félő lenni, hogy besötétedik miközben hazafelé tekerünk, elindultunk visszafelé. Nem sötétedett ránk, de a lámpák már felkapcsolódtak a parti murvás úton, ami kifejezetten hangulatossá tette a visszautat 🙂 . Közben a fél osztállyal összefutottunk miközben tekertünk, mindenki gyalog sétálgatott a szülőkkel, nagyszülőkkel, csak mi voltunk bringával, úgyhogy nem élhettük ki nagyon magunkat, de azért jó volt, a fiúk különösen élvezték a sok ismerőst 🙂 !
A találkozó pontunknál, ami most a végpont volt, még igazán kreatívak lettek a skacok, ugyanis elbujdostak egymás elől a bokrok, fák mögé, amit simán meg is tehettek, mivel addigra már tényleg tök sötét lett 🙂 ! Állandóan a telefonunkat kunyerálták el, és az elemlámpa funkciót nem kímélve kutattak egymás után rendületlenül. Nekem pedig felrémlettek téli esték, amitől eddig azért tartottam, hogy ugyan milyen szórakozást fogunk kitalálni egy idő után, ami nem zárt program és könnyen elérhető. Hát, azt hiszem egy tippünk már biztosan van! Hosszas bújócskázás után aztán, nagy nehezen sikerült elszakadniuk egymástól, így mindenki hazafelé vette az irányt, ami azért is volt kicsit érdekes, mert senkinek nem működött a biciklijén a lámpa… Mi voltunk a szerencsésebb helyzetben, ugyanis mi már félig itthon voltunk, csak a kulcsos kapunkon túli úton kellett hazajutni, ahol ilyenkor alig jár valaki…
Fotózni összesen kettőt fotóztam, mindegyik a Kisduna Büfénél készült, a fa asztalnál gyakran előfordultunk már, bár most nem ott múlattuk az időt 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: