Viszlát, Mikulás!

Nálunk véget ért egy korszak, méghozzá teljesen! Ez a december most valahogy hullámvasútszerű egy picit, nekem legalábbis, mert vannak benne jó és kevésbé jó megmozdulások… Azt hiszem, ezt most nem is tudom kifejteni bővebben, mert egy komplexebb témakör, nem idevaló és most a Mikulásról írok inkább, másrészt egész egyszerűen most időm sincs rá.

Szóval a Mikulás, az Angyalka, Jézuska és még a húsvéti nyuszi is a múlté nálunk… Persze, nem így terveztük, bár Toma részéről lógott ez már a levegőben egy ideje, de mivel elindult a december Angyalkástól, adventi naptárastól és mindenestől együtt, valahogy én sem számoltam rá. Olyannyira nem, hogy bevásároltam a naptárba a nasikat, finomságokat és a kézműves naptárhoz is beszereztem nagyjából a kellékeket, de csak azért nem mindent, mert eddig is így volt ez, menet közben finomodott a dolog, megvettük a Mikulás ajándékokat is, szóval mondhatjuk, hogy csordogált minden a maga útján, ahogy eddig is. 

Külön kuriózum volt a dologban, hogy még online Mikulást is beszerveztünk 🙂 ! Még leírni is vicces ez, pedig így volt 🙂 ! Ennek is megvolt a maga története, ugyanis mindig a pár házzal arrébb lévő szomszéd járt át hozzánk, aki jött volna most is, de mi bizonytalankodtunk picit. Éreztük nagyon is, hogy ebben vastagon benne van most már a lebukás veszélye! Mert Toma ugyan nagyon várta a Télapót, de állandóan résen volt, kutakodott, kérdezett, nyomozott – mint utóbb kiderült 🙂 – szóval gyanakodott és kicsit vacogtam attól, hogy ugyanígy, mint eddig, jó fél órás találkozónk legyen mézeskaláccsal, forró csokival, beszélgetve hosszasan, ahogy eddig is… Főleg a fénytől féltem, de nagyon! Mert ott ugye könnyű észrevenni a vonásokat, a szemet, szájat, gesztusokat, csupa olyan dolgot, ami elárul mindent 🙂 …

Ezért az volt a fapados elképzelés, hogy a vírushelyzetre hivatkozva, esetleg csak a kertkapunk jön be a Mikulás, de a házba már nem és ott kint, pár percben lerendezzük az egészet. A másik variáció az volt, hogy online legyen a Télapó, amit én tök jól elképzeltem, csak nem tudtam hogyan, kivel lehetne ezt összehozni. A Családfő viszont pikk-pakk lerendezte, kerített egy olyan barátot, aki olyan Mikulás-szerű 🙂 , olyan ruhában volt fent a FB-on és még kifejezetten alkalmas is a szerepre. Vele lebeszélte a dolgot vasárnap délutánra – egyébként veszprémi az ismerős 🙂 , mire jó az online világ 🙂 . Én már megírtam a szövegét szombaton, el is küldtük neki, hogy felkészülhessen. Az indok megint a vírushelyzet lett volna, hogy azért jelentkezik a Nagyszakállú online. 

Aztán 5-én, szombat este robbant a bomba, fürdés közben megkérdezte Toma, sőt, inkább olyan ultimátumszerűen tudakolta, hogy mondjam meg tényleg komolyan, van-e Mikulás? Mert szerinte mi csináljuk az egészet… Hát, én erre nem tudtam hazudni… Eddig is ha elnagyolva, nem ilyen egyenesen szóba került a dolog, mindig tereltem, nem mondtam igent vagy nemet, de most nem volt B verzió, sajnos… Megmondtam, hogy mi vagyunk a Mikulás… Mondjuk az is lendített a dolgon, hogy valami olyasmit is mondott pár másodperccel korábban, hogy megkérdezi Mátét, mert ő tuti biztos elmondja, hogy mi a helyzet 🙂 . Na, azt végképp nem szerettem volna, hogy vagy Máté hadováljon vagy neki kelljen elmondania ezt az egészet… 

Hát, azért ez nem volt jó valahogy… Pedig volt, amin kifejezetten remekül szórakozott, például a Miku személyén, mert több is volt azért az évek alatt, egész pontosan ketten váltották egymást. Ja, nem, még volt harmadik is, csak ő még Mátét látogatta 🙂 … Mert persze ez is szóba került, hogy Máténál is ugyanígy volt ez, aztán nyilván rátértünk az Angyalkára, Jézuskára, nyuszira és még az iskolai csomagokra is… Volt vicces elszólása is Tomának, azt mondta, amikor megtudta, hogy mióta és mennyi helyen vagyok én Mikulásné, hogy: – Eskü, ezért neked fizetés járna 🙂 ! Persze, tudom azt is, hogy már 9 és fél évesen nem lehet ilyenen vacillálni, hogy elmondjuk-e vagy sem, hiszen nem 5 éves és örülök tulajdonképpen, hogy eddig elhúztuk az egészet, csak az időzítés, az picit rosszkor jött….

Összességében nehéz ez Tomának, és most ez komoly! Fura, hogy ilyen különbség van két gyerek között, mert ugyanígy jártam Mátéval is, pont harmadikos volt, csak vele a nyuszi érkezése előtt játszottuk ezt le és láttam rajta, sőt azóta mondja is, ha megkérdezem, hogy ő kifejezetten sikerként élte meg, hogy erre rájött 🙂 ! Valahogy nem okozott fájdalmat neki, de ő már állította az egészet, mert azt mondta, sose felejtem el, hogy: – Tudom, hogy nincs nyuszi! És a Mikulás, Angyalka sem létezik, és elmondta ki jött hozzá utoljára Télapóként – tényleg az volt, akit mondott 🙂 …

Egyébként nem tudom, hogy a mi gyerekeink hogy lettek ilyen kimondósak 🙂 , másoknál hallottam úgy megy ez néhány helyen, hogy nem beszélik ezt meg nyíltan, de tudják, hogy tudja a gyerek, hogy nincs Mikulás, mindent eljátszanak, aztán egyszer csak nagyobb korban már el is hangzik, hogy ki mit ajándékozott, kinek és az összes többi, de nem mondják ki nyíltan, hogy létezik vagy sem… Én most jobban örülnék egy ilyen felállásnak 🙂 …

Na de a lényeg, hogy ez most nagyon más Mikulás volt, mint az eddigiek, kifejezetten örültem volna, ha most hétköznapra esik, mert akkor nem lüktetett volna ez ott egész nap, de persze, hogy nem így volt… Ugyanúgy kiraktunk mindent a cipőkhöz éjszaka, bár most nem volt pucolás… Reggel megtalált mindent Toma is, de láttam, hogy a varázs az elszállt… És akkor mondta, hogy az adventi naptárba sem kell rakni semmit, már úgyis tud mindent… Amikor kimentünk sétálni elmondta, hogy ő úgy megszerette őket (a Mikulást, Anygalkát, Jézuskát, nyuszit) és már felesleges szeretnie őket, hiszen nem is léteznek… 

Persze nem hagytam és hagyom én ezt így, azóta is jön a naptárba az angyalka csokikkal és azt találtam ki, megbeszéltem Tomával is, hogy néha jön a kézműves naptár is, de azt már az én nevembe írom, és az lesz benne a meglepetés, hogy nem tudja melyik nap lesz vagy sem 🙂 … Az ajándékokra is ugyanezt beszéltük, meg, pont úgy lesz, mint a szülinapnál, meglepetésként semmit sem fog tudni mit kap majd… És még sorolhatnám, jár az agyam azóta is, hogy tudnám ebben az évben úgy alakítani a karácsonyt és a készülődést, hogy ne legyen ez egy fájó pont. 

Néha még magam is szégyellem magam előtt egy picit, hogy ez ilyen fontos nekem, mert annyi minden szörnyűség van pont most körülöttünk és ez a legfontosabb, de hát igen, ez nagyon megérint, mert érzem a szomorúságot Tomán… És nekem is nehéz elengedni talán, hogy innentől nincs meg az a varázslat. Kiszámoltam 14 évig járt hozzánk személyesen is a Mikulás (!), egyszer Máté negyedikes korában nem jött, mert ő már nem hitt benne, Toma meg még 2 éves volt, inkább lehet megijedt volna tőle, mint örült volna neki. De onnantól folytatólagosan 3 éves korától mindig jött hozzánk valaki, december 6-án és ez így leírva még döbbenetesebb…

Talán az a nehéz nekem most ebben a szituban, hogy olyan mintha a válaszommal én romboltam volna le ezt a mesevilágot, amit felépítettünk. Olyan ez kábé, mint amikor évekig készítesz valami kézműves dolgot, csiszolgatod, festegeted, renoválod, ha kell, csinosítod, örülsz neki, hogy milyen szépséges és egyszer csak baltával szétvered…

Mondjuk már jobb azért a helyzet, mint két napja, és remélem egyszer a közeli jövőben, nevetünk majd ezen az egészen…