Vannak dolgok…

Hogy mennyire nem ilyen decembert szerettem volna, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy alig jelentkezem. Megint. Ugyanis tavaly is pont így jártam, akkor is az adventi hónap volt a legsűrűbb. Mondjuk akkor azért durvább volt talán, itt dolgoztak a pincében a szigetelésen az emberek, a Családfőnek veseköve lett éjszakai túrával és győztem leadni az anyagokat a szövegíráshoz… 

Most megint más a helyzet és nem is ennyire külső okai vannak, hogy nem jövök. Az egész hónap indítását valahogy megpecsételte a sulis FB csoport incidense, amiben a semmiből nekem ugrott egy anyuka – mint később kiderült, volt egy csendestársa is – és elszámoltatással fenyegetőzött. Hát, nem kicsit esett rosszul, mindez a Mikulás csomagok vásárlása előtt és ordenáré stílusban. Persze jól megvédtem magam, a Családfő különösen kiállt értem és az egész osztály mellém állt, ami nagyon jól esett és azóta is kérik, mondják, hogy abba ne hagyjam, ilyen mindenhol van és lesz. Igazuk van, és akkor én is így voltam ezzel, de azóta meg többször megkérdőjeleztem, hogy kell ez nekem egyáltalán…? Persze nem, de most meg olyan hülye vagyok, azt érzem, hogy mindenki annyira kiállt mellettem  és segítőkész volt, hogy velük sem szívesen tenném meg, hogy abbahagyom… A két felbujtó pedig jó nagy pofont kapott, akkor egyértelműsítette mindenki a nekem nyilvánosan címzett hozzászólásokban hogy mit gondol minderről, voltak, akik kifejezetten nekik válaszoltak és a másik anyuka egyik posztjára, amit később írt az ajándékokkal kapcsolatban nulla hozzászólás érkezett…

Igen ám, de azóta többször végiggondolva sokszor eszembe jut, hogy én még így a semmiért nem lettem letámadva. És pont egy ilyen helyen és csoportban ez riasztó… Nyilván eddigi életemben voltak már konfliktusok máskor is, de azok vagy konfliktusok voltak tényleg vagy lehet őket legalább valami félreértéshez kötni, de ez a mostani a semmiből jött… Mert mondanom sem kell, hogy a pénzekkel minden rendben van, előtte erről írtam is egy kivonatot, és annyi mindent csináltam néha tényleg erőn felül, például a karantén idején, amikor minden órai anyag, doga és még sorolhatnám mennyi minden rajtam keresztül ment ki osztályszinten. Aztán az addigi osztály dolgokról ne is beszéljünk, szóval ha valakik ezt semmibe véve ilyen szinten nekiesnek valakinek, tényleg a semmiért, az azért elgondolkodtató… Persze azóta minden olyan, mintha rendben lenne, de ez nyomott hagyott valahogy, tényleg rossz szájízem van, mert ebből semmi nem érződött eddig… És igen ráfoghatjuk a mostani helyzetre, hogy sokan becsavarodnak tőle, meg az egész évtől, de akkor is!

Aztán jött a Mikulás Tomával, hát attól sem lett jobb kedvem 🙂 , gyakorlatilag a sutba vágtam volna hirtelen az egész decembert 🙂 … Közben már jó 2 hónapja napirenden van, hogy a kedves kis blogom megszűnik, ugyanis tárhelyszolgáltatóvá alakul a Cafeblog… Ez is november elején derült ki, nagyon meglepett, ez is a semmiből jött 🙂 , közel 7 év anyagával kell valamit kezdeni, mert az nagyon fontos nekem! A blog persze folytatódik, valószínűleg a blogspot-on keresztül, majd december végén írok erről is az utolsó posztok egyikében itt a Cafeblogon és remélem találkozunk mindenkivel ott is, sőt, azt hiszem a blogbarátok közül mindenki oda tartozik, még talán jobb is lesz, mint itt – kommentelés szempontjából mindenképpen 🙂 – de fáj a szívem ezért az egészért… Ráadásul a legrosszabb időpontban történt, mert most időm sem lenne ezzel foglalkozni, de hát muszáj.

Ugyanis végre történt ebben a hónapban egy nagyon jó dolog is, úgy néz ki, hogy cikkeket fogok írni a Családinet oldalára! Mindez úgy, hogy észrevettem egy cikkíró pályázatot az oldalukon, mondanom sem kell a határidő előtt 2 nappal 🙂 … Még normális önéletrajzom sem volt, azt is gyártani kellett és persze írni egy cikket, és elképzeléseket, hogy én miről írnék pontosan, ötleteket is vártak. Úgyhogy turbó üzemmódban két éjszaka ejtettem meg mindezt. Azóta kaptam értesítést, hogy nagyon tetszett az anyagom és szívesen dolgoznának velem együtt, de mivel rengetegen jelentkeztek és sokan nagyon jó anyagot adtak le, az eredeti elképzeléssel szemben nem egyből döntenek, hanem cikkeket várnak az oldalra mindenkitől, akit kiválasztottak, így tőlem is és meglátják mennyire tetszenek ezek nekik és persze az olvasóknak és nem tudni mikor lesz végleges döntés… 

Szóval ez az igen is, meg nem is kategória, azóta gyártom a cikkeket, már amennyire tudom, eddig mindegyik megjelent, a FB oldalukra is kiraktak többet, de azért nem élem bele magam. A legjobb az egészben, hogy közben jöttem rá, ez a “munka” annyira tetszik, hogy tulajdonképpen ingyen is csinálnám, de ezt az infót azért egyelőre megtartom magamnak 🙂 … Mert ez tulajdonképpen álommunka, itthonról írhatnék természetesen, és tényleg arról, ami csak érdekel család és gyerekek témakörben, külön jó, hogy amit nem tudok, annak most már hivatalból is utánajárhatok 🙂 , hát na, szóval szuper lenne minden 🙂 ! Csak két dolog nem biztos, hogy ott fogok-e dolgozni és, hogy mennyit hoz ez a konyhára 🙂 ? Na, de kicsire nem adunk 🙂 …

Az adventi készülődés eddig csak nyomokba volt felfedezhető nálunk, biztos a sok előzmény miatt is. Azért belegondoltam, hogy nagyjából 5 éve minden évben intenzíven készültünk, tele programokkal, Mikulással és napi kézműves naptárral, szóval nyilván ez nem tartható fent mindig. Egyébként most kezdünk belejönni, karácsonyra hangolódtunk például a majdnem lejárt 15 ezres Libris utalvánnyal – amit Toma tavaly az unokatesómtól kapott ajándékba és majdnem elfelejtettük –  egy halom könyvet vettünk, amiket csakis Toma választott, Luca búzát is ültettünk, sütünk, és még sok terv van, nem tudom mennyit és hogyan tudunk belőle összehozni, de remélem jó párat igen! A nagytakarítással hagyjuk, hogy állok, nem jól, pedig aztán az őszi szünet után biztos voltam, hogy mindennel végzek, de nagyon nem így lett, nem is vagyok jobban tőle, azért a főbb dolgok meglesznek, csak én ezt így nem szeretem…

Az ajándékokkal hirtelen lettünk jól! Nem gondoltam volna, de minden megvan szinte, egy-két apróság hiányzik, amit a napokban találtam ki és rendeltem meg, de azok nélkül is kerek lenne az egész. Mert persze mindent rendeltünk, egyedül a fő családi ajándékot, egy okostévét nem, amit a Családfő Mátéval ment el megvenni, de Toma miatt a fa alá tesszük meglepetésként és hangulatfokozóként, egyedül ő nem tudja még, hogy ez lesz az ajándék. Már régóta terveztük, hogy veszünk okostévét, de a végső lökést az adta meg, hogy pár hete a mostani tévénk csak úgy kapcsol be, hogy kattog, eltűnik a kép és visszajön, mindezt percekig produkálja…. Toma most már mindig megjegyzi, hogy vennünk kéne egy tévét, mert ez nemsokára bekrepál 🙂 …

Hát, így vagyunk most, remélem most már többször jövök ebben a pár hétben, ami itt, ezen a felületen még hátravan…