<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Családmorzsák</provider_name><provider_url>https://csaladmorzsak.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Vivi</author_name><author_url>https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/author/vivi/</author_url><title>Hegyestű</title><html>&lt;p&gt;Szentbékkálla után, már az autóba szállás előtt eldöntöttük, hogy ha már ott vagyunk, akkor főleg nem hagyhatjuk ki Hegyestűt, ami a &quot;kőtengerhez&quot; nagyon közel is van, még ráadásul :) . Így aztán végre eljutottunk Hegyestűre is, ami egy geológiai bemutatóhely is egyben és nem mellesleg, a Levendulaházban a vulkáni működésekkel kapcsolatban is nézegettük az interaktív táblán. A 8 millió évvel ezelőtt működő vulkán, egyszerűen lélegzetelállító, valahogy olyan  tekintélyesen magasodik a tájba, engem lenyűgözött, de nem csak én voltam így ezzel :) ... Még Tomát is levette a lábáról, meg persze Mátét is, a Családfő nem mondta, de látszott rajta :) . Legkisebbünk viszont, aki addig kicsit duzzogva jött velünk, hogy jó-jó érdekes volt az ingókövön állni meg minden, de most minek megyünk már egy másik kőhöz, még, ha az hegy is és egyáltalán :) , sokkal jobb lenne strandolni és hasonlók :) ...&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Ott viszont ő is meghökkent, tényleg lenyűgöző látvány az egész. A hegy lábánál a kőtárlatot is megnéztük, persze építeni is kellett belőle és nem is Toma lett volna, ha nem kérdezi meg, hogy elhozhat-e egy követ magával onnan, a vulkántól, ahogy ő hívta :) - persze magunkkal hoztunk egyet, hiszen még itthon a kiserdő felé a töltésen is állandóan hazahozunk párat, ott sem lehetett kihagyni :) ...&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&lt;a href=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_135130-e1598056753970.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;aligncenter size-large wp-image-16764&quot; src=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_135130-e1598056753970-450x600.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;450&quot; height=&quot;600&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&lt;a href=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_135520-e1598056806706.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;aligncenter size-large wp-image-16765&quot; src=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_135520-e1598056806706-450x600.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;450&quot; height=&quot;600&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&lt;a href=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_135550-e1598056859152.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;aligncenter size-large wp-image-16766&quot; src=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_135550-e1598056859152-450x600.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;450&quot; height=&quot;600&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Először kicsit strapásnak tűnik, hogy felküzdjük magunkat a kilátóhoz a hegytetőre, de nem olyan vészes amilyennek kinéz, sőt könnyebben és gyorsabban felértünk, mint ahogy számítottunk rá, persze mert lépcső vezet felfelé :) . Megéri megmászni a hegyet, mert csodaszép a kilátás, nagy élmény volt ott lenni :) :&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&lt;a href=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_135836-e1598056917327.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;aligncenter size-large wp-image-16767&quot; src=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_135836-e1598056917327-450x600.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;450&quot; height=&quot;600&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&lt;a href=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_140609.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;aligncenter size-large wp-image-16768&quot; src=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_140609-600x450.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;600&quot; height=&quot;450&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&lt;a href=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_140705.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;aligncenter size-large wp-image-16769&quot; src=&quot;https://csaladmorzsak.cafeblog.hu/files/2020/08/20200804_140705-600x450.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;600&quot; height=&quot;450&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Leérve úgy volt, hogy Alsóörs felé vesszük az irányt, de közbejött egy kis kitérő :) ...&lt;/p&gt;</html><type>rich</type></oembed>