Családmorzsák

Két keréken

Toma nagyon boldog a kétkerekű élettől 🙂 , azóta is folyamatosan így bicózik a kertben, irtó aranyos. Kedden egyébként is voltak történések, ezen kívül is a kertben… Lulu cica – annak ellenére, hogy minden leeső dologból beeszik, értem itt ezalatt, hogy Toma a teraszon eszegetett egy Dörmit, aminek először a morzsáit, majd Legkisebbünk által adogatott darabokat eszegetett nagy boldogan – meglátott két galambot a fenyőfán és nagy önbizalommal felrohant a fára, nyilván, hogy elkapja legalább az egyiket. Nem sikerült az akció, a galambok elszálltak, ő viszont nem tudott lejönni a fáról… Egy ideig próbálkozott, aztán nyávogott, aztán próbálkozott, majd hoztam mindenféle segéd-lécet és már majdnem mentem a létráért, amikor az egyik vékony ágon lemászott és levettem egy elérhető helyről 🙂 . Meg kellett menteni a nagy vadászt 🙂 . Aztán nagyon jó fej volt, az egyik virágbokorba bújt el, amíg Máté és Toma a medencében vízilabdáztak – pedig akkor még meccsen nem is voltunk 🙂 . Na szóval, amiről írni akartam, este Apa és Máté Edda koncertre mentek, Legnagyobbunk most volt először ilyen helyen, meghívással mentek és nagyon élvezték! Én meg megígértem Legkisebbünknek, hogy miután elmennek, kimegyünk ide a környékre az egyik aszfaltos úton bringázni, amit a gokartjával autópályának használ. Hát, ott tekert teljes gőzzel (azért a bukósisakot ráadtam 🙂 ) és úgy ment, mint aki mindig így biciklizett, szuper ügyes volt 🙂 !

Címkék: , , , ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. 🙂 Képzeld már van nagyobb bicója, a nyuszi hozta, csak ezen úgy ítéltük meg könnyebben megtanul segéd kerekek nélkül, meg ha esetleg mégsem ment volna ilyen simán, akkor a nagyon ott lett volna a könnyítés 🙂 . De most már csak – szerencsére – az marad hátra, hogy a nagyról is lekerüljön a pótkerék 🙂 .

  2. Monika HB says:

    Nagyon ügyi és úgy látom mindjárt mehettek is a Decathlonba egy nagyobb bringáért! :))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!