Családmorzsák

Gyors, eseménydús hétvége

A hétvége természetesen elillant, mintha itt sem lett volna, ráadásul nagyon jól is telt, bár nincsenek illúzióim, azért biztos nem lesz ez mindig így, mint amilyen most volt, mert sok minden belefért, és azért iskola időben nem ez a jellemző. De most valahogy ilyen jól jött össze, szerettük is nagyon! Valahogy egész hétvégén külön utas programozás volt, de így jött össze az, hogy mindkét fiú megtalálta benne a maga örömét. Kezdődött azzal, hogy szombaton lovagolni mentünk délelőtt Tomával, utána pedig tudtuk, hogy nem jövünk haza egy ideig, ugyanis a hazafelé úton még tulajdonképpen útba is ejthető Emese Parkban – ami egy középkori múzeumfalu – korismereti találkozót tartottak a hétvégén, mindenféle remek és főleg fiúknak való programokkal, volt ott minden kard és íjász párbaj, várostrom tényleg korhűen előadva, hídharc, meg lehetett íjazni is, ami Tomát teljesen feldobta már előre (és persze ez volt a sztár odaérve is 🙂 ), hát szóval mindenféle jó program és érdekesség volt ott, ami megérdemel egy külön bejegyzést és még a jónál is jobban éreztük magunkat! Apuci meg közben otthon lebontotta a medencét, már nagyon adta magát és örült neki, hogy túlesett végre rajta (múlt hétvégén végig dolgozott, szóval alkalom az nem nagyon akadt). Máté meg sokáig aludt, aztán megtanulta az első adagot a hétfői dolgozatok közül, ezért fel sem merült, hogy velünk jön sajnos… Már nagyon benne jártunk a délutánban, amire hazaértünk, és szinte váltottuk egymást, mert Máté és a Családfő meg Fradi meccsre indult 5 körül, így átadva a stafétát ők mentek esti programra 🙂 , ami nekik is nagyon jól telt, mert parádésan nyert a Fradi, szóval főleg Legnagyobbunk úszott a boldogságban!

Vasárnapra nem terveztünk semmi különöset, de aztán leginkább Tomának kerekedett jó napja, bár Máté sem panaszkodott 🙂 . Reggel gofrit sütöttünk, aminek már külön szertartása lett nálunk 🙂 , aztán ebédet főztem, igyekeztem is, mert ebéd után Apuci és Legkisebbünk kiment ide hozzánk a Dunához pecázni. Volt nagy boldogság, mert hálóval is fogott kis halakat Toma, aztán Gergő barátja innen a környékről meglátogatta őket, együtt játszottak, a mini játszóteret nyúzták a kis öbölnél, cicáztak, bementek Gergőékhez is egy picit, szóval volt minden, kis veszekedés is köztük (Gergő nem az az egyszerű fajta gyerek, kicsit sok magatartásbeli dologgal akad problémája, de nem csak úgy átlagosan, hanem van, amikor komolyabban is, szerintem nem is illenek össze Tomával 🙂 , de valamiért favorizálják egymást, ráadásul a cimbi most kezdte az első osztályt, szóval szerintem az is rátesz a hisztisebb viselkedésére…), de azért örültek egymásnak. Hat körül jöttek haza Apával, mi addig Mátéval tanultunk is picit, tudom, hogy Máté a nemszeretem tantárgyakhoz, mint a földrajz, igényli a támogatást 🙂 … Meg persze közben rendezkedtem, mostam, pakoltam, Legnagyobbunk meg örült, hogy minden tanulnivalóval végzett (ilyenek az apró örömök, ma több mindenből írt dogát), és persze azért jó volt egy picit vele is kettesben lenni, mert azért nekünk ez a ritkább… Mindkét este tévéztünk, amolyan aláfestősen, szombaton az X-Factor válogatóját néztük (Máté különösen jól szórakozik néha egyes jelölteken, mondjuk én is 🙂 ), vasárnap meg a Sztárban sztárt figyeltük, inkább amolyan esti rutin közben, de azért jól elvoltunk 🙂 . 

Hát ilyen volt és ilyen gyorsan elrepült ez a mostani hétvégénk…

Címkék: , , , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!