Családmorzsák

Feltankoltam

Még múlt héten, a könyvtárban:

Van benne minden nagyjából, amit szeretek: regény, pszichothriller, novella, vicces krimi (ennek van külön műfaji megnevezése, csak azt nem tudom 🙂 ), családregény. Ami hiányzik, mert nem volt bent éppen a könyvek között, egy életrajzi regény. Ebből az adagból két hét alatt négyet kiolvastam, pedig van úgy, hogy napokig nem kezdek újba, meg nem tudok természetesen állandóan olvasni, ilyenkor éjjel végzem ki az aktuális példányt 🙂 , mint például tegnap, pedig nem így terveztem, de fél 3-ig fent voltam, és megtudtam a krimim végét, mert már nagyon kíváncsi voltam rá 🙂 . Azt hagyjuk, hogy ilyenkor milyen nehéz reggel felkelni, de aki ugye éjjel legény, akarom mondani nőci 🙂 , az legyen reggel és nappal is, ugyebár 🙂 …. Ilyenkor általában döntögetem magamban, hogy melyik könyvnek fogjak neki, ebből a stószból nem lenne ez már túl nagy kihívás, mert csak kettő maradt, de ott vannak a másik könyvtárból hazahozott kötetek is, amiket hamarabb kell visszavinni, szóval a lecke fel van adva 🙂 .

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. De jó, hogy te is így vagy ezzel 🙂 , mert néha én is azt nézem már itthon, hogy annyi mindent válogatok összevissza és még el is olvasom őket 🙂 …
    Egyébként megértem a kétségbeesésedet a könyvtárbezárás miatt 🙂 , én eddig ezt nyáron szoktam érezni, amikor 1 hónapra bezár itt a közeli, pedig pont így ahogy te tudom, hogy előtte ugyancsak feltankolok és nyáron a nyaralás és egyéb programok miatt nincs is nagyon időnk könyvtárba menni, na de, hogy a lehetőségünk sincs meg, az kiborító 🙂 …

  2. teide says:

    Ezt a csomagot én is hazahozhattam volna akár. Én is összevissza, mindenféléket szoktam összeválogatni.
    Képzeld! A napokban olvastam, hogy a könyvtárunk ismét bezárt 2,5 hónapra – most felújítás miatt, ősszel meg a tetőt csinálták. Teljesen kétségbe estem, pedig mostanában nincs is időm olvasni.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!