Már rég hazaértünk, és nagyon jól is éreztük magunkat, azt hiszem mennénk is vissza egyből, ha lenne hely 🙂 … Jó, ez tulajdonképpen csak annak fényében érthető, ami aztán itthon történt velünk, de inkább velem és a tágabb családdal… A mininyaralás egyébként tényleg nagyon jól sikerült, a fiúk szét pecázták magukat, pedig volt jó meleg, szinte kánikula is, meg hűvös, szeles idő is, de ők még akkor is a pecabotot fogták 🙂 … Az egyik délelőtt még esett is az eső, akkor meg elmentünk az egyik közeli várat megnézni, amit már régóta szerettem volna, szóval igazán tartalmas és főleg kikapcsoló volt, majd teszek fel képeket is…
Aztán, miután hazaértünk az unokatesóm felesége hívott, hogy az unokatesóm nincs jól. Ez még sokat nem árult el, de aztán kiderült, hogy idegileg nincs jól… Átrohantam hozzájuk egyből, velem szeretett volna átmenni a másik unokatesóm házába, aki talán mondhatjuk, hogy elmenőben van innen, olyan beteg már… Ők ketten édestestvérek, én meg ugye “csak” unokatestvér, de gyerekkorunkban együtt nőttünk fel, volt, hogy együtt is laktunk, olyan mintha tényleg tesók lennénk…
Az unokatesómat nem engedtem át a másik házba, helyette bementünk az egyik kórház idegosztályára éjjel és másnap reggel visszamentünk vele, ugyanis be kellett feküdnie… Azóta is ott van, persze látogatom és úgy érzem picit, hogy az utóbbi évek mellékszereplőjéből, kicsit főszereplő lettem az ő életében, a barátnője és a még felesége mellett, mert éppen válófélben vannak… Ha szeretünk valakit, akkor is ez kicsit ijesztő, főleg azért, mert úgy érzem egy másik ember lelki “jóléte” és egészsége múlik rajtam is és ráadásul döbbenetes látni is ezt így érintve…
Persze ez mindenre rányomja a bélyegét nálam, nehéz látni az elmúlást magam körül, főleg a 4 évvel idősebb unokanővérem személyében, és látni a megroppanást a nálam 2 évvel fiatalabb unokaöcsémnél… Sokat nem írhatok ezekről nyilván, mert nem lenne szép dolog, de talán majd az érzéseimet, elképzelhető, hogy homályosan, de néha leírom…
Köszi Enikő!
Sajnálom, kitartást neked ♥️