Budakeszi Kalandpark

Már régóta terveztük, hogy megyünk valami kalandparkba, mert évekkel ezelőtt, talán 5 éves lehetett Toma, a szülinapján voltunk valami hasonlóban, de akkor inkább csak mászott egy falra, meg a játszóházban ügyeskedett hasonlókban, de olyan igazi kalandparkban még sose volt az érintett 🙂 . Ráadásul biztos voltam benne, hogy ez tetszeni fog neki, mert olyan kis ügyes, simán megtartja a saját testsúlyát, húzódzkodik, mászik állandóan, szóval gondoltam, hogy ez tuti befutó program nála. És mikor máskor lehetne ez jobbkor, mint amikor nincs itthon Máté, hiszen ő már biztos nem jön velünk kalandparkba 🙂 , persze nélküle is kipróbálhattuk volna, de adta magát az alkalom… 

Így aztán szombaton a Családfővel hármasban mentünk, szerencsénk volt, mert nem volt egyáltalán hőség, sőt, még hosszú nadrágot is felvehetett Toma, bár, amikor mászott és csüngött-büngött, akkor meg melegebb lett és kisütött a nap is, de még így is viselhető volt a dolog. Valahogy a Budakeszi pálya volt nekem szimpatikus, így azt vettük célba. Rég jártunk arra, el is felejtettem, hogy milyen szép ott minden, fel is vettem a képzeletbeli listámra, hogy kicsit túrázni is lehet arrafelé, meg persze a vadasparkban is régen jártunk, de tudtam, hogy két nap múlva az állatkertbe megyünk, szóval ezt nem erőltettem, de a végére egyébként sem volt már aktuális a dolog, mert azért csak elfáradt a delikvens 🙂 .

Két Tomának való pálya volt, élvezte is mindkettőt, sőt, az első még úgy tűnt, hogy könnyű is neki, inkább csak szokatlan volt. A legnagyobb kihívásnak akkor a karabiner tűnt 🙂 , mert jól használta, de egy csomó helyen nézni kellett, mert egyszerre nem tudta áttenni arra a drótkötélre, amire szerette volna, akkor köztes megoldás kellett, azt is nézni kellett, hogy a két karabiner egymással szemben legyen és volt amikor ezt elfelejtette az érintett 🙂 , akkor szólni kellett neki, szóval először úgy tűnt, hogy a karabiner a legmacerásabb 🙂 … Aztán a másik, a B2-es pálya sem volt nagyon magasan, amit hiányolt is az alpinista 🙂 , viszont ott már nagyobb ügyességet igénylő feladatok voltak, kellett a testi erő is hozzá, egyensúlyozás, saját maga megtartása, de ezen is elég simán végigment a delikvens, de a végére elfáradt rendesen. Meleg is lett a végére, de nagyon évezte Toma az egészet, a legutolsót akadályt főleg, az olyan volt, mintha egy szakadék fölött lenne, inkább csak mellette volt 🙂 , de úgy tűnt, mintha afölött mászna és a kilátás is más volt ott 🙂 .

Nagyon, de nagyon tetszett Tomának, sikerélmén volt neki az egész, rettenetesen élvezte a pályákat! Már mondogatta, hogy szeretne menni ott a magasban, ahol másokat is látott, de hát mondtuk neki, hogy ahhoz még nőnie kell magasságban és életkorban is hozzá 🙂 . Abban maradtunk, hogy megyünk más kalandpályákra is, hogy minél biztosabban kezelje a karabinert, mert a magasban, ha eljut oda egyszer, mi már biztosan nem fogjuk látni, hogy egymással szemben rakja-e fel őket 🙂 … A kalandpálya után a vadaspark fel sem merült – de mint mondtam, nem is lett volna értelme az állatkertezés miatt – de nagyobb túrázgatás sem, sétáltunk a közelben az árnyas fák alatt és leültünk egy kis pihenő részre a nagy kedvenc kürtőskalácsot enni, amit nem lehetett ott hagyni az árusnál 🙂  és utána hazafelé vettük az irányt 🙂 …