Állatkert kánikulában

Már jó 2,5 hete jártunk az állatkertben, ami annak a programsorozatnak a része volt, amit Toma állított össze, amikor Máté elutazott 5 napra a barátaival a Balatonra. Csodák-csodájára, teljesítettünk is belőle mindent, mert volt ott kisbarátos nap, állatkert, sütés-főzés és járművezés 🙂 . Itt egy hétfői kánikulai napon jártunk, amikor is választhattam volna, hogy az állatkertben szédelgünk a hőségben vagy a buszon, trolin, villamoson, hát én inkább ezt választottam, mert itt úgy gondoltam jobban el tudunk bújni valami árnyékos helyre. Számításaim beváltak, bár így is voltak pillanatok, hogy úgy éreztem én egy lépést sem megyek sehova 🙂 …

Reggel a Családfővel mentünk, mert ő az Állatkerthez viszonylag közel dolgozik, ami azt is jelentette, hogy vele megyünk haza is, tehát olyan fél 5-ig állatkertezhetünk, ami azért úgy reggel a hőségben nekem kicsit riasztónak tűnt, de úgy voltam vele, hogy olyan régen jártunk ott – mondjuk Toma volt a sulival is – hogy jól el leszünk a Holnemvolt parkban is. Hát, biztos így lett volna, de az a belépő váltásnál már kiderült, hogy oda bizony nem megyünk, mert az zárva van… Maradt az állatkert, viszont azt jól bejártuk és nem gondoltam volna, de még így is kimaradtak részek és Toma is és én is, tök jól elvoltunk, mert most valahogy másabb, nagyobbacska szemmel nézte és érdeklődött minden iránt, mint mikor legutóbb ott jártunk.

Az egyik nagyon fontos dolog a térkép lett, Toma azzal jött-ment az utakon, ő vezetett el mindenhová 🙂 :

És mivel rettenetes-döglesztő meleg volt, többször állandóan és lelkesen eláztatta magát a párakapuknál 🙂 …

A Varázshegyet legalább most jól bejártuk, bár az őstengeres rész és még valami sajnos a járvány miatt itt is le volt zárva. Meg az egész olyan félgőzösnek tűnt egyébként, ami persze jó is volt, mert egyáltalán nem voltak sokan, gondolom a hőség miatt is, de azt hiszem ehhez a járványos óvintézkedéseknek, lezárásoknak is köze volt. Mindenesetre a Varázshegy az nagyon érdekes volt, mint mindig, de most Toma részéről kicsit nagyobb szemmel 🙂 …

Azt hiszem a Varázshegy után ebédelni mentünk. Mindenképpen lángost szeretett volna az érintett, így azt ettünk és olyan jó volt ez így, mert, ha jól emlékszem Barlangterasz a neve a fentebbi étkezdének, alul rengetegen voltak, de csak ott fent lehetett lángost kapni és ott rajtunk kívül csak egy család ebédelt, árnyékos helyen ültünk, és nagyon finom volt a lángos is! Mondjuk, ha a lángos lent lett volna, akkor a tömegben eszünk 🙂 , de szerencsénk volt… Ott azért volt olyan pillanat, hogy azt gondoltam én onnan nem megyek tovább 🙂 , hozzáteszem Toma is láthatóan fáradt volt és jó fél órát ücsörögtünk a helyünkön az üres tányérok fölött, de aztán csak elindultunk, mert még sok mindent meg akart nézni a programszervező 🙂 …

Macskafa, Tomával 🙂 :

A tigrises részt régen is, most is szerettük 🙂 …

Állatkerti létünk vége felé, bementünk a kötélpályás játszótérre, mert hozzáteszem, a játszóterek már láthatóan és kimondva is kezdenek lekerülni a slágerlistáról, mivel dedósak 🙂 , de ez olyan nagyobbaknak való volt, úgyhogy Toma élvezte.

Viszont egyszer rosszul lépett és én sem gondoltam volna, de a kötél úgy végigszántott a hátán egy részt, hogy a bőr is lejött róla… Mondjuk rosszabbul nézett ki, mint amilyen volt, de utána már csak a nagy tó felé mentünk és ücsörögtünk ott egy keveset, mert a Családfőt vártuk, ez már olyan 4 körül lehetett 🙂 …

Kifelé menet, még találkoztunk az igazgató helyettessel Toma sulijából 🙂 , mindig mondom, hogy kicsi a világ, éppen a 2 éves unokáját hozta az utolsó két órára zárás előtt, mert annyi idősen tényleg az is elég ott. Megváltás volt azért kocsiba ülni, mert jól elfáradtunk, de még így is kimaradtak részek, például a kígyókhoz és a zárt részes állatokhoz nem nagyon mentünk be, a hőség valahogy elriasztott onnan minket.

Toma már délelőttől kezdve azon ábrándozott, hogy ha hazamegyünk, beleveti magát a medencébe 🙂 . Így is lett, lubickolt élvezettel, én meg az én álmomat valósítottam meg és miközben ő fürdött, a kávémat kortyolgattam a teraszon 🙂 …