Ez a hétvége azért nem volt a kívánságunknak való, az biztos! Nem történtek nagy dolgok, de azért kisebb-nagyobb bosszúságok igen. Szombaton hárman voltunk itthon a fiúkkal, szokásos főzés, pakolás, takarítás ment részemről, aztán délután fogtuk magunkat és bringáztunk egy jót, amire így hármasban ritkán van lehetőség, ráadásul az idő is remek volt! Elmentünk a kedves cukrászdánkig, ahol megejtettük valószínűleg a szezon utolsó fagyizását, jót ücsörögtünk a kerthelyiségben és hazabringáztunk 🙂 … Azért nagyon szerettük minden percét:
Aznap még tanulni “akart” mindenki, de ez már nem jött össze 🙂 , nem is csináltunk semmit, ami tanulmányokkal kapcsolatos, de akkor is már azt gondoltam, hogy azért tényleg, egy nap legyen már szünnap, ugyanis pénteken már a lecke ki lett lőve, még Toma részéről is!
Aztán a vasárnap nagyon nem úgy alakult, ahogy szerettük volna! Olyan volt, mintha az égiek kekeckednének velünk, még nyomtatni és emailt küldenem sem sikerült délelőtt valahogy – aztán később igen – de a legjobb, ami megesett, hogy dél körül kisebb dugulásra lettünk figyelmesek, semmi nem akart lemenni a fürdőben, konyhában és igen, a wc-ben sem… Ezért aztán a Családfő és Máté lement szerelni a pincébe, ami jó pár órán át tartott.
Közben menni akartunk Fradi meccsre, de ilyen körülmények között nem lett belőle semmi. Aminek örültem is, meg nem is! Már eleve ez a menjünk, ne menjünk is nagy vacillálás részünkről, mert azért csak ott a para, hogy ez a vírushelyzetben nem jó ötlet. Én már azt hiszem rég nem mennék, de ugyanakkor meg az élmény nekem is hiányozna, na de nem én vagyok a lényeg, hanem most elsősorban Máté. Aki a B középben szurkol most már, az pedig nem egy életbiztosítás ebben a helyzetben, legalábbis szerintem… Már előző nap egy jó nagyot vitáztunk is vele, ő is hozta az érveit – amiket meg tudok érteni – és én is hoztam az enyémet. Vesztésre álltam egyébként, be is adtam a derekam, hogy oké akkor menjen, bár nem örültem ennek, mert ahol mi ülünk, azért ezerszer biztonságosabb, mint ott a tömegben, jöhetett volna oda is. De. Nem vallom a ráerőltetős nevelés stílusát, és mondjuk nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy most nem kellene-e szülősen fellépni és behúzni a féket, de az meg annyira nem én és nem mi vagyunk! És lehet, hogy ez most veszélyes helyzet, de akkor is talán jobb, ha a belátására bízom az egészet (és reménykedem, hogy csak rájön, van abban valami, amit mondunk)…
Na, ilyen előzmények után tehát meccsre nem mentünk, ami azért sem volt mindegy, mert Toma Vince barátja, az utolsó pillanatig arra várt, hogy akkor megyünk vagy sem, mert találkozni akartak a skacok, ha nem megyünk 🙂 … Aztán kora délután egyesek úgy tájékoztatták a barátjukat, hogy mégis megyünk, úgyhogy amikor kiderült, hogy nem, akkor meg már Vince nem volt otthon, szóval fújhatták a közös bandázást…
De legalább a dugulást elhárították az itthoni szakik, a környezet tanulnivalónak is a végére értünk, úgyhogy “csupa haszon” volt ez a tegnapi nap 🙂 …
Igen, ez az önfegyelem betartása a legnehezebb, főleg a fiúknál! Mi is pont ezt a metódust követjük 🙂 , kerüljük a tömeget, de hát bizony, ahogy írod, van, hogy ez nagyon nem sikerül 🙂 …
Elvileg mi is csak olyan helyre megyünk, ahol nincs tömeg, tartható a 2m távolság. Aztán van, hogy nem sikerül, akkor így jártunk. Zárt helyre, ahol sok ember van, nem megyünk. Még uszodába sem.
Nem könnyű, még szerencse, hogy Réka nem ennyire önálló. Múltkor moziba akartak menni, már rá is beszéltem magam, hogy elmehet, de addigra lefújták, hogy túl későn lenne vége…inkább mentek palacsintázni. 🙂 🙂