Családmorzsák

Máté szösszenetek

A maximalista

Vasárnap elalvás előtt rossz passzban volt, annyira, hogy annak ellenére, hogy bár jól ismerem, elkezdtem picit aggódni érte. Szerinte most rosszabbul teljesít, mint tavaly (nem vettem észre 🙂 ), nehezebben mennek a dolgok (ezt sem 🙂 ) és egyáltalán, másoknak valahogy jobban és gördülékenyebben megy a tanulás mint neki (na ez pedig pláne nem tűnt fel eddig 🙂 ), végső érvként a töri témazáróját hozta fel (amit akkor még nem kapott meg), ami szerinte hármas lesz, de legjobb esetben is négyes… Mindezt olyan átéléssel bizonygatta, hogy pedig tele volt a fejem mindenféle megoldandó feladatokkal, de elalvás előtt, felkelésnél, sőt még napközben is ezek a mondatok motoszkáltak a fejemben és arra jutottam, hogy foglalkozni kell ezekkel a dolgokkal, mert őt valamiért ezek zavarják – bár akkor sem éreztem én ezt igaznak 🙂 – és lehet, hogy én veszem félvállról ezeket a dolgokat 🙂 … Aztán délután hazajött és kiderült, hogy töriből ötös lett a nagydogája 🙂 , irodalomból pedig kapott egy nagy ötöst órai munkára, mert neki lettek teljesen hibátlanok a munkafüzetben megoldott feladatok és a tanárnőnek külön tetszett néhány feladat, mert ő fogalmazta meg a legjobban ezeket 🙂 … (Legközelebb nem dőlök be neki 🙂 …)

Kamaszodik

Csütörtökön karácsonyi osztálybulit tartanak a suliban, persze szülők nélkül az osztályfőnökkel együtt. Az osztálybizalmi megkérte a szülőket, hogy aki tud, a kezdésre, 4 órára menjen be a gyerekekkel a suliba, hogy Judit néninek átadhassuk valamennyire közösen a karácsonyi ajándékunkat, aztán amikor ez megtörtént, mi eljövünk. Éppen ezt akartam elmesélni Máténak, de csak addig jutottam, hogy csütörtökön elkísérem a bulira, mert közbevágott és szimplán ennyit kérdezett:

– Jézusom Anya…, de minek…?!!!!

🙂 🙂 🙂 🙂

Drága lélek

Délután feltűnt, hogy jobbra-balra pakolja az iskolatáskáját, hirtelen lecsukta, arrébb rakta mintha titkolna valamit 🙂 . Aztán valamiért, talán a tolltartójáért akartam benyúlni a táskába, amikor gyorsan elkapta előlem és nevetve csak annyit mondott, hogy vigyem hátrébb a kezeimet, mert tele van a tatyója meglepetésekkel, ugyanis a suliban újból megnyílt karácsonyi vásáron, az egész családnak megvette a karácsonyi ajándékokat 🙂 …

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!