Családmorzsák

Heti menünk – többszöri újratervezéssel

Mert hét elején úgy gondoltam, hogy nem lesz itt olyan nagy diétázás, aztán mégis arra jutottam, hogy igen, de szigorúan mégsem kell tán, szóval napról-napra változott minden. Tegnap Máténál volt inkább óvatosság, eléggé visszafogottak voltunk, egyedül a tortájából evett meg egy szeletet (szerencsére nem lett tőle baja), nem vette volna a lelkére (és én sem), ha evés nélkül kell búcsúznia tőle… Toma viszont éhes volt végre, egész nap eszegetett és mindig megéhezett, bár estére fájlalta a hasát, na meg azért még napközben is. A menüsor néhol hiányos, mert attól is függ, hogyan érzik magukat a páciensek 🙂 , na meg azt sem tudni biztosra, hogy például szombaton ki eszik itthon… Most visszatekintéssel írom le a hetünket 🙂 …

Hétfő: Krumplifőzelék párolt hússal

Kedd: Húsleves, Krumplistészta

Szerda: Spenót csirkefalatokkal

Csütörtök: maradék, valószínűleg a fagyasztóból

Péntek: Rántott leves, Csirkecombfilé párizsiasan, párolt rizs

Szombat: ha minden jól megy, csak mi eszünk itthon Tomával (vagy mi sem), valamilyen könnyű, gyorsat

Vasárnap: attól függően, hogy ki, hogy lesz: vagy párolt csirkecombot vagy rántott csirkét tervezek, krumplipürével esetleg gyümölcslevessel

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Ezt most én is nagyon nehezen szültem meg, és én is a jövő hétben bízom 🙂 …

  2. teide says:

    Nálunk most valahogy akadozik a heti menütervezés, örülünk, ha a következő egy-két napot látjuk. De majd összekapjuk magunkat a jövő hétre.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!