Családmorzsák

Helyzetjelentés

Most magamról, akit leterített – szinte szó szerint – egy extra szuper vírus 🙂 … Azért rendes volt ez a micsoda, tegnap kezdődött miután elvittem oviba Tomát, épphogy hazaértem elkezdett rázni a hideg, ami szinte egész nap megmaradt. Aztán jött a láz, szorgalmasan látogatom a legkisebb helyiséget azóta is, állandóan émelygek és legalábbis tegnap egész nap, ha csak egy pillanatara ledőltem, el is aludtam mint a bunda, ja és még szédelegtem is meg hasonlók, szóval nem igazán tudtam fent lenni… Az idejét nem tudom mikor voltam ennyire rosszul, minden bizonnyal Apucitól kaptam el, akinek múlt héten volt hasonló jóban része. Most csak reménykedem, hogy esetleg a fiúk megússzák, bár, nem tudom ennek mennyi a valóságalapja, ráadásul úgy, hogy én vagyok az aki általában nem kapja el ezeket a nyavalyákat… Most már csak az ultra jó új vitaminunkban bízom, amit a fiúk szednek, hátha… Itt meg írnék én annyi mindenről, de tegnap félalvós állapotban tengettem a napomat, így meg nem nagyon volt erőm semmihez 🙂 , Tomát is Apa hozta haza az oviból, reggel is ő vitte, közben azért Mátét is felszedték, mondom, nem is tudom mikor volt ilyen 🙂 …

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Én már előbb is elfelejtettem volna 🙂 , de úgy tűnik tényleg csak a hétvégére felejtjük el egymást 🙂 …

  2. Köszi Enikő, már jobban is vagyok és bár nem túl lelkesen, de pihentem 🙂 ! Puszi Neked 🙂 !

  3. teide says:

    Remélem, gyors lesz a vírus, és hétvégére el is felejted…

  4. Finta Eniko says:

    Annyira sajnálom!!! pihenj, mást úgysem tehetsz. Gyógyulást!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!