Családmorzsák

Féléves, ovis, farsangos

Ilyen félévi bizink sem volt még az biztos 🙂 , ugyanis a kitűnőség az most elkerült minket, amit hozzáteszem egyáltalán nem bánok, mert nem szeretem azt a megfeszített tempót Máténál, ami odáig vezet. Lett három négyese (földrajz, matek (!), töri), mondjuk ezekből a tárgyakból általában a lefelé kerekítettet kapta meg, amire viszont senki sem számított, hogy természetismeretből hármast kapott… Mondjuk ennek is van egy kis története, ugyanis ez az a tanár bácsi, aki 3 jeggyel zárja le őket félévkor – szorgalmi vagy egyéb javítási lehetőség az nincs – amiből az egyik a füzet, szóval, ha itt becsúszik egy hármas (mert a témazáró az két jegy), akkor onnan nagyon nehéz jól kijönni.

Egyébként nem volt nálunk semmi rosszallás vagy hasonló a bizivel kapcsolatban, sőt, amit már számtalanszor mondtam Máténak most is megerősítettem, mi így is teljesen meg vagyunk elégedve vele, nem a jegyek számítanak (csak a továbbtanulás miatt fontos foglalkozni velük), de ez szerencsére nem az az év, szóval nem történt semmi nagy dolog 🙂 … Bár, ő ezt sem így élte meg, még az is megfordult a fejében, hogy csalódtunk benne (nahát 🙂 ), szóval pénteken egy alapos beszélgetéssel helyretettük ezt a dolgot 🙂 . Azt hiszem azért a második félév nem telik majd láblógatással, mert ahogy ismerem, megpróbálja majd kiköszörülni a csorbá(ka)t (mert szerinte ezek azok persze 🙂 )…

Toma már egész jól van, bár sokat köhög, de hurutosan és egyébként sem hiszem, hogy holnap oviba ment volna, de miután megtudtam a FB-os zárt csoportunkból Julcsi nénitől, hogy összesen hat gyerkőc (!) volt pénteken oviban a 23-ból, már biztos, hogy itthon marad 🙂 … Még a holnapi szülői is veszélybe került, mert ha a fele társaságnál kevesebb tud csak eljönni, akkor nem lesz megtartva.

Terítéken lenne nálunk a farsang mostanában, de olyan nagyon nem érint minket. Ugyanis az oviban nincs hagyományos értelemben vett farsang, van egy hét, amikor akár minden nap másnak öltözhetnek a gyerekek és általában pénteken nagy bulit szoktak tartani a szomszéd csoporttal együtt, meg sütnek fánkot persze előtte, de úgy nagyjából ennyi. Ezt úgy nagyon én sosem szerettem itt az oviban, de ennyi hiányosság legyen a legnagyobb bajunk velük 🙂 , bár ahogy néztem, még alsóban sem minden gyerek rajong a beöltözésért, a jelmezversenyért meg pláne nem, szóval lehet, hogy nekik van igazuk ebben. (Bár alsóban olyan jó kis jelmezeket készítettünk Máténak, általában dobogós is volt velük, mostanra meg teljesen elkényelmesedtem, kellőképpen felráznak majd Toma iskolás évei azt hiszem 🙂 ). Valószínűleg mi is viszünk valami jelmezt azért azon a héten, ha minden igaz Sam tűzoltósat, de mivel Tomának nagyon fontos most a pontos hasonmás, azt hiszem bérlünk majd egyet vagy veszünk.

Máté pedig már nem öltözik be persze egyéniben, mert az ciki lenne 🙂 , de azért a suliban mindig van egy közös osztályos beöltözés, szóval egyik év sem telik el jelmez nélkül. Eddig csövesek lettek volna, meg átváltoztak volna valaminek, ha kifogják az aranyhalat, de úgy hallottam Legnagyobbunktól, lehet, hogy mégis másnak öltöznek majd be. Holnap gondolom kiderül az osztályfőnökin, mivel lassan próbálniuk is kell rá, ugyanis mindig van valami kis műsor, tánc és éneklés, szóval rövidesen minden kiderül ez ügyben 🙂 .

Valahogy ez az elmúlt hét nem volt a miénk, Cimbi cicánk még nem került elő, próbálunk még reménykedni, szerintem megint elkaptam egy kis enyhe nátházós valamit Tomától, meg úgy valahogy nem voltak jó hírek sem körülöttünk, szóval szeretnék valami sokkal jobb napokat magunk körül, igyekszem is erre koncentrálni 🙂 …

Címkék: , , , , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!