Csak délután jutottunk le Veszprémbe, ráadásul úgy, hogy két napja készülünk anyukám sírjához is, a 25. évforduló miatt. A minimum 3 órás autóutat egyértelműen a 1,5 napig szakadó eső mosta el, így eltoltuk az utazást a jövő hétre. A veszprémi meccsre viszont a fiúk nagyon készültek, ráadásul viszonylag hamar lent vagyunk, de a sok tanulnivaló, nevezetesen a közel 300 szó, amit Máténak meg kell tanulnia keddre, egy picit belerondított az indulásba. Kettő is elmúlt amire meg is ebédeltünk és már a kocsiban voltunk, amire leértünk, majdnem elkezdődött a meccs, úgyhogy Apa és Máté az Arénánál kiszálltak, mi pedig Tomával továbbmentünk Kati mamához.
Volt nagy örömködés, mondókázás, rohangászás, Ancsika unokatesóm is átjött picit beszélgetni, aztán miután elment, kimentünk sétálni picit a környékre. Akkor telefonáltak Mátéék, hogy végeztek, úgy volt, hogy elmegyünk értük kocsival, de mivel közel van a sportcsarnok, úgy döntöttek, hogy hazasétálnak. Még visszamentünk egy kis időre enni-inni-mulatni 🙂 , aztán este 7 körül hazaindultunk.
A kézilabda meccs állítólag remek volt, nyert a Veszprém, Máté lelkesen végig szurkolta, még a szurkolói sálát is együtt lengette a tömeggel 🙂 . Hazafelé a kocsiban pont fordított sorrend volt: Máté elaludt, Toma viszont nem 🙂 . Így aztán még szerencse, hogy készültem játékokkal, mert formabedobóztunk, két Boribon könyvet is meséltem, mondókáztunk, buszoztunk ahogy lehetett és énekeltünk sokat és mindenfélét 🙂 .
Itthon már mindenki annyira fáradt volt – Toma csak kb. háromnegyed órát aludt lefelé a kocsiban – hogy gyorsan ment minden elalvás. Fotókat sajnos nem készítettem, mert eszembe sem jutott, ezt mindig így utólag bánom…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: