Nem vitás, halmozzuk az élvezeteket, főleg Toma szemszögéből 🙂 … Történt ugyanis, hogy a szombatunknál semmi sem úgy alakult, ahogy korábban sejthető volt, a mindenféle variációk közül az jött be, hogy a Családfő leautózott vidékre, a közeledő saját szervezésű horgászversenyével egyeztetni. Mivel igencsak munkaügy volt a dolog, sok szórakozni valót nem tartogatott – ráadásul ő is igyekezett csak jönni és menni – a nap nagy részét a kocsiban tölthettük volna, így aztán mi inkább itthon maradtunk.
Délelőtt inkább az itthoni kis kötelezőimet intéztem (még a régóta halogatott vaníliás-diós gubánkat is elkészítettem), a fiúk meg egymással egész jól elszórakoztak. Korán ebédeltünk, mert az volt az ötletem, hogy akkor menjünk ki bringázni, bár igencsak nagyon szerettem volna már kertezni is 🙂 , de ez mindenképpen jó közös program, amiből azért nem bővelkedünk a korkülönbséget tekintve, szóval ez még sokáig eladható és használható együtt 🙂 . Viszont olyan erős, mondhatni viharos szél fújt nálunk (és gondolom máshol is), hogy nem akaródzott elindulnom (bár ezzel igencsak egyedül voltam 🙂 ), így mindenfélével húztam az időt, mert nem éppen bringás időnek tűnt a dolog 🙂 .
Aztán délután 3 körül csak elindultunk, pedig még mindig elég nagy volt a szél, a fiúk viszont nagyon menni akartak, így aztán úgy voltam vele, hogy ha annyira elviselhetetlen lesz a dolog, akkor csak itt a környéken maradunk vagy hazajövünk. Persze nem így lett, a szél sem volt olyan zavaró (de az is lehet, hogy csak mi nem foglalkoztunk vele 🙂 ), szóval nagy boldogan kerekeztünk mindannyian 🙂 . Legkisebbünk persze nem bírt magával, már rögtön a kompig akart menni, mi azért csitítgattuk Mátéval, hogy majd meglátjuk mennyit bírunk (főleg Tomára gondoltunk 🙂 ), meg ugye a komp is fél óránként jár, fogalmunk nem volt mire érünk oda és hasonlók 🙂 .
Hát, tervezni sem lehetett volna jobban, a komp indulása előtt pár perccel értünk oda és nincsenek véletlenek, pont abban az időben jött arra hazafelé a Családfő is, aki meglátva minket persze egyből leparkolt és felrakott minket a kompra, majd hosszasan integetve átmentünk a túlpartra 🙂 … Ott aztán Toma kiélte magát teljesen: örömmel bringázott a végre tényleg kényelmes bicikliúton és közben azt mondogatta, hogy mennyire szeret ott tekerni 🙂 .
Máté is szerencsére élvezte az egészet, bár jó párszor panaszkodott, hogy milyen lassúak vagyunk, sőt, még azt is mondta, hogy többet nem jön velünk, mert szerinte csigák vagyunk 🙂 (hiába mondtam, hogy ő is így tanult és segédkerekessel nem lehet száguldozni 🙂 ) és volt, hogy meg kellett állni, amikor Legkisebbünk elakadt a kavicsos részen a komp felé, de azért ennek ellentmondott, hogy jókat rötyörésztünk és itthon azért kiderült, hogy legközelebb is számíthatunk rá, szóval jó kis program ez még közösen egy ideig 🙂 …
A Molnár-szigetet elég jól bejártuk, bár gondolatban már elnézést kértem Melindától, aki nem olyan régen megörült a sok bicikliútnak a szigeten, amiről nálam olvasott 🙂 , mert úgy tűnt, hogy csak egy közel 1 km-es szakasz az, amit mi többnek hittünk (még meg is kérdeztünk egy ott futót, de ő is azt mondta, hogy ez ennyi és nem több), de visszafelé a kompossal beszélgetve kiderült, hogy még tovább is van bicó út, csak egy kicsit kanyarogni kell, úgyhogy majd legközelebb megkeressük. Ennek ellenére jó sokan bicikliztek ott családok, párok, barátok, de segédkerekes gyerkőcöt egyet sem láttunk 🙂 , olyan messziről jöttet mint mi, meg biztosan nem találtunk volna 🙂 … Szóval elkerekeztünk erre és arra a szigeten, persze autóúton, de azért ott nincs nagy forgalom, úgyhogy kezelhető volt még Tomával is, bár néha azért a kacsázását látva meghűlt bennem a vér 🙂 …
Aztán visszamentünk még a bicikliútra, de ránézve az órára, gyors tempóba kezdtünk, mert el kellett érnünk az ötös kompot, szóval belehúztunk, biztattuk Legkisebbünket, hogy tekerjen, mert meg tudja csinálni és tényleg sikerült, még picit vártunk is többed magunkkal a kompra (meglepő is volt, hogy mi általában hétköznap járunk a szigeten, de most így hétvégén elég sokan voltak ott…).
Fotó természetesen most is csak Legkisebbünkről készülhetett, személyiségi jogokra hivatkozva 🙂 … Átérve hozzánk, van egy pizzázó-fagyizó, ahol persze fagyiztunk is egyet, krémfagyi volt (sajnos nem a legfinomabb), és az volt az egészben a legjobb, hogy éppen áramszünet lett, pont akkor, amikor kinyomták nekünk az utolsó adag fagyit, egyből leállt a rendszer 🙂 . Legközelebb azért kipróbáljuk a szigeten lévő, már ősszel felfedezett kis étterem félét, ahol már akkor kiderült, hogy a nyári szezonban működik egy kis büfé, tán valami fagyizó is van vagy jégkrém, szóval valamit ott is lehet enni, az biztos 🙂 .
A fagyi után már csak haza vezetett az utunk, még fél órába sem telt és hazakerekeztünk, pedig Legkisebbünk már igencsak el volt fáradva 🙂 , mondogatta, hogy már nagyon nem bírja, én meg biztattam, hogy milyen nagyfiú, ennyit már játszva leteker, azt csak magamban tettem, hozzá, hogy más választása úgyse nagyon lenne 🙂 . A lényeg, hogy tényleg elég hamar hazaértünk, pedig Máté már aggódott, hogy hogy fogja látni ő a Bayern meccset 🙂 , de mindenki megelégedésére még azt is bőven elértük 🙂 .
Egyébként meg le a kalappal Toma előtt, ugyanis kiszámoltam, hogy szűken mérve is 10 km körül tekertünk tegnap, de inkább több ez, mint kevesebb, ugyanis tőlünk a kompig a futásom miatt tudom, hogy mennyi az út, a bicikliútnál ki volt írva, de a többit csak becsültem… Ráadásul ezen a kis bringán sokkal többet kell tekerni, mint egy nagyon, a mindenféle úton (föld, kavics, gödrök) pedig van, hogy nehezebb az élet úgy, mint két keréken, szóval nagyon ügyes volt 🙂 ! Legközelebb akár a kedvenc cukrászdánkig is eltekerhetünk, meg a kis köreink helyszínére 🙂 , régen még Mátéval sokat bicikliztünk arra, de persze vagy vittük vagy már ő is két keréken jött, de Toma olyan jól bírja segédkeréken is, hogy a tegnap után ez már nem lehet akadály 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: