Hihetetlen, de minden eseményünk rendben lement, sőt egész gördülékeny volt a hétvégén, el sem hiszem 🙂 … A szombati bogrács buli, de a vasárnapi meglepi szülinap is rendben zajlott, minden megvolt, megérkezett. Tényleg elképesztő nekem 🙂 (rosszabbra számítottam), de minden simán ment a maga útján a bográcsolásnál is, vasárnap pedig már reggeltől csöngött a telefonom, hogy ezt és amazt vinnék a házhoz (a keresztfiunkékhoz), amit megrendeltem 🙂 , irtó vicces volt ez utóbbi, elég gyorsan magamhoz tértem, még kávé sem kellett 🙂 … Azért ahogy mentek előre a napok és pipálhattam ki az eseményeket, úgy lettem én is egyre nyugodtabb, mert azért ez a sok embernek szervezés, ráadásul úgy, hogy főleg az ovis eseményre csak én voltam, eléggé izzasztó volt néha…
Mára meg azt terveztem, hogy miután mindenkit elszállítottam a megfelelő intézménybe, legalább egy órán át bambulok magam elé üres tekintettel, lehetőleg a kertben 🙂 … Nos, ehhez képest mindkét csemetém itthon van 🙂 , Toma még nem az igazi és kifejezetten nyűgösen reagált arra, hogy ma oviba kellene menni, Máté pedig hogy is fogalmazzak finoman, a legkisebb helyiséget látogatja reggeltől szorgosan, de most már inkább arra szavaznék, hogy a tegnapi szülinapi habzsidőzsi lehet ennek az oka 🙂 , szóval ez a bambulósdi legjobb esetben is holnapra tolódik 🙂 …
Igen, úgy néz ki holnap mindenki megy oviba, suliba…
Óh, nahát… remélem, mára már jobban vannak!