Helyzetjelentés

Csak nőnek ezek a gyerekek, akárhogy is, ugyanis reggel az történt, amit tegnap csak reméltem vagy bíztam benne: Toma nem sírt az ovis elválásnál! Nem volt jókedve, sőt kifejezetten szomorkás volt, de már itthon voltak előjelei, hogy nem lesz ez olyan rossz kezdet, mert mondogatta, hogy megpróbál majd nem sírni 🙂 (arany szívem)… De hozzátette, hogy nagyon fogok hiányozni, erre az jutott eszembe, ami eddig nem tudom miért nem 🙂 , megbeszéltük, hogy minden gyereknek, aki ott van hiányzik az anyukája, de amíg nem találkoznak újra, addig játszanak a többiekkel és jól érzik magukat bent. Ez valamiért hatott!

Tartotta magát végig – remélem, hogy ez nem csak a mának szól és lehet, hogy ez a dolog még nincs lefutva, de én már a mai napért is hálás vagyok 🙂 … Mindenesetre még az időjárás is a nyarunkat siratja, meg Toma is, aki reggel azt hajtogatta, hogy milyen rossz, hogy nincs már nyár, de ő azt hiszem nem az esőre gondolt, hanem arra, hogy eljött az óvodába járás ideje 🙂 … Három hónap után, ma először voltam itthon egyedül, illetve csak lettem volna, mert már mindjárt indulok is és az időm nagy részét Nóri anyukájával eltereferéltük 🙂 . Így legalább megoldódott az a gondom, hogy mára szabadnapot adjak-e magamnak, megtörtént 🙂 . Azért furcsa ez a nagy csend itthon, ezt is meg kell újra szokni, az biztos, hiányoznak a fiúk… A kertben is és a házban is nagy terveim vannak, őszi nagytakarítást is tervezek kívül-belül, sőt, még magamat is újraindítom futásügyileg, ha minden jól megy, és ami eddig nem volt, de egyre nagyobb szükségét érzem, saját magamnak is csípek le külön, magánbejáratú időt délelőttönként (meg jó lenne Apucival is kettesben, de ez még nincs sínen, sajnos), amikor azt csinálok(nék), amihez kedvet érzek, na persze nem minden nap, nagy valószínűséggel nem is minden héten 🙂 …

De ez a hét, azért még nem erről szól, ma sulis, szerdán ovis szülőire megyek, csütörtökön személyit csináltatunk a gyerekekkel az okmányirodában, aztán majd csak eljön az én időm is 🙂 …