Itthoni napok

Tomát szerdáig nem vittem oviba, még mindig megelőzés céljából, ugyanis addig olyan kevesen voltak a hányós betegség miatt a gyerekek, hogy a szomszéd csoporttal voltak összevonva, de még Julcsi néni is otthon feküdt betegen. Azért nagyon örülnék annak, ha elkerülne minket ez az egész, mert most éppen az iskolából hallok hasonló híreket, egyelőre a tanári kar dől ki napról napra, a gyerekek eddig még nem kapták el, hát, reménykedem…

Itthon mint mindig, nagyon jól és pörögve teltek a napok. Az egyik legjobb délelőttünk a hétfői volt, ugyanis akkor még szép idő volt, ezen felbuzdulva biciklire pattantunk egy korai ebéd után és eltekertünk a Kalózhajós játszótérre.

Végre nem volt tumultus – vajon miért, egy hétfői hétköznapon 🙂 ? – úgyhogy Legkisebbünk kiélhette magát a játékok között,

egy másik kisfiúval játszott az idő nagy részében, ennyien voltunk összesen a játszón 🙂 , majd később jött még egy aranyos két éves kislány, akire Toma “vigyázott” is, nagyon cukik voltak együtt 🙂 ! Annyira sokáig maradtunk a tervezettel ellentétben, hogy igyekeznünk kellett hazafelé,

mert 3 körül Mátéval a mi Duna-parti fehér kapunknál szerettünk volna találkozni, nagy nehezen sikerült is 🙂 .

Másnap már az esős idő miatt, nem voltak ilyen nagy elképzeléseink, főleg itthon voltunk, délelőttbe nyúlóan olvasgattunk, kártyáztunk, sütöttünk-főztünk,

egyesek jól megérdemelt jutalmukat is elfogyasztották 🙂 :

Rákaptunk a mini csocsóra,

főleg Mátéval közösen szoktunk több meccset lejátszani, harmadikként Toma mindig valamelyikünkhöz csapódik, ő dönti el kivel szeretne egy csapatban lenni 🙂 , azért is jó ez a játék, mert szünetkitöltőként vacsora, edzés előtt, vagy fürdés után is simán belefér az időbe.

Minden nap csináljuk a rajztornát Tomával, most már megszoktuk a gyakorlatokat is, fél óra alatt általában végzünk. Legkisebbünk nagyon lelkes, szereti (legalábbis egyelőre), sőt, van amikor reklamál, hogy hamar a végére értünk az egésznek, szóval most még viszonylag könnyen megy a dolog. Bár szerintem később, de néha már most is érezni, hogy be kell kalkulálni a napba, közlekedősebb napokon biztos nehezebb lesz kivitelezni, ráadásul hosszú távon meg főleg…

Az ingajárat azért továbbra sem állt le, persze könnyebb volt, hogy most csak Mátét kellett furikázni. Közben, az eső és a szél sem tartott vissza minket a kintléttől, mindig van valami vagy valaki, akivel jól telik az idő, itt a környéken is 🙂 :

Azért most már a borúsabb napokon előkerültek a színezők és a kedvenc labirintusos foglalkoztató füzet is, Legkisebbünk lelkesen matricázott, összekötött, számolt 🙂 :

Mindeközben Máté megjárta az iskola 7-8. osztályával a Szalmázz, pályaválasztási kiállítást szerdán, ahol sok érdekes, állítása szerint nem történt, mert ő úgyis tudja már, hogy sportkommentátor lesz, ahhoz pedig megbeszéltük, hogy gimnázium dukál, így nagyon nem hozták lázba a főleg szakközépiskolák kínálatai 🙂 (elképesztő, hogy már itt tartunk…). Az viszont nagyon érdekes, hogy pont most az egyik órán jött elő, hogy a helyettesítő tanárnő megkérdezte a társaságot, hogy ki hová akar továbbtanulni vagy esetleg tudja-e, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Páran voltak, köztük Máté, aki tudta és el is mondta és a tanárnéni is nagyon helyeselte Legnagyobbunk ötletét, mert szerinte is ez neki való. Aztán mindezek betetőzéseként, ezen az előbb említett kiállításon ki lehetett tölteni egy tesztet, ami főleg az irányultságot vizsgálta, Máténak torony magasan a kommunikáció jött ki, szóval csak megerősödött abban, hogy ez az ő útja (én meg már régóta így látom 🙂 ). 

Tegnap óta már Toma is jár oviba, nagy örömünkre visszatért kedvenc dadusa, Mariann néni, aki nagyon régóta, tavasz óta betegállományban volt. Legkisebbünk nagyon örült neki, várta is, szóval most nagy a boldogság és így zajlik az élet 🙂 …