Ilyen-olyan…

Hát kérem, volt egy kis adásszünet a Caféblogokon az elmúlt két napban, ugyanis technikai okokból nem voltak elérhetőek a felületek… Először csak meglepődtem, hogy jó másfél napig írtam (persze időhiány miatt részletekben) ezt a mostani bejegyzést, aztán amikor tegnap végre befejeztem, teljesen elérhetetlen lett minden 🙂 . Később viszont már estefelé, egy kicsit aggódva figyeltem az eseményeket, átfutott az agyamon, hogy mi lesz, ha több mint 3 év száll el itt nyomtalanul az életünkből, pedig alapvetően azért írogatok én itt nap mint nap, hogy ez megmaradjon későbbre… Azt hiszem jó lenne lementeni a dolgokat, ez a kényszerszünet rádöbbentett, hogy pótolhatatlan pillanatokat őrizgetek én itt a blogon…

Szóval ott tartottam napokkal ezelőtt 🙂 , hogy teljes erővel nyár volt csütörtökön… Mutogatnék mindenféle fotókat, de egyrészt nem fényképeztem szinte semmit, másrészt meg ugyan voltunk kint sokfelé, de ahhoz képest, amilyen idő volt, valahogy nem vittük túlzásba. Egyébként én aztán szeretem a nyarat, de furcsa volt ez a nagyon meleg, 26 fokot mutatott a hőmérő délután, mintha megint kimaradozna egy évszak. Kiselőadást is tartottam a gyerekeknek a globális felmelegedésről hazafelé jövet 🙂 , ilyen az, amikor a szélsőségek felerősödnek 🙂 …

Még mindig csütörtökön, először voltunk Tomával az egyik fejlesztő játszóházba, ahová minden héten fogunk járni. Jó hely, érdekeseket játszanak és jövőre a suli előtt, iskola előkészítőre is járunk majd, azt hiszem. Majd még írok róla, de a lényegét talán abban tudnám megragadni, hogy Legkisebbünk óvodai életével kapcsolatban mindenféle bizonytalanságok merültek fel, röviden összefoglalva, van olyan terület, amiben nagyon jó, van amiben meg nem, és ez mindenféle találgatásra ad okot vele kapcsolatban, hogy hogy boldogul majd az iskolában. Nem úgy, hogy nagy veszélyben lenne, de valahogy nem tudják megállapítani, hogy mit tud és mit nem, mert nem mutatja meg általában. 

Régóta húzódó dolog ez már bennem úgy értem, még januárban terveztem, hogy akkor elébe megyünk a dolgoknak egy ilyen kis plusszal, de a betegségek miatt most jutottunk el a megvalósításig. Egyébként ugyanezt végigéltük Mátéval is, akkor is (bár első gyerekem lévén talán halványabban) és most is valahogy az az érzésem Tománál, hogy nagyon okos és nagyon érzékeny fiunk ő, akinél valahogy a kis fejében nem rendeződött el még az a sok minden, ami benne van 🙂 . No, hát ez nem túl tudományos, meg nem túl megalapozott sem 🙂 , mert csak Mátét tudom példának hozni, de vele is nagyon hasonló utat jártunk be, mert az ovi utolsó évében ugyan nagyon jól érezte magát, de szintén nem mutogatta a tudását (sőt, riasztóan nem várta a sulit, ő még maradt volna szerintem úgy a többiekkel az oviban pár évet játszani 🙂 , pedig még nagytesója sem volt, aki elvegye a kedvét 🙂 ) és vittem őt is iskola előkészítőre, ahol a fejlesztőpedagógus azt mondta április környékén, hogy higgyem el, semmi baj nem lesz ezzel a gyerekkel az iskolában! Hát én hittem, erősen hittem és első pillanattól kezdve egy nagy meglepetés és megnyugvás volt nekünk a suli, bízom benne, hogy most is így lesz, de azért nem bízzuk a szélre:) …

Ott egyébként a játszóházban, Tomára várva döbbentem rá valamire. Miközben ültem a kanapén, kezemben a könyvemmel, teljes lelki nyugalommal olvastam… Ami önmagában nem meglepő persze, csak az érzés volt egészen különleges. Most nem arra gondolok, hogy nem volt alkalmam, pakolni, porszívózni, mosni, vasalni vagy bármi házimunkát kreálni arra a felszabaduló egy órára, mivel nem voltam otthon. Hanem inkább arra, hogy nincs ilyen felhőtlen elengedés az életemben, mert itthon az még rendben, hogy mindenféle munkát kitalálnék magamnak, de az már tulajdonképpen elgondolkodtató, hogy a gyerekekkel ezt nem tudom megtenni – jó, Máté most már igényli sokszor a magára hagyást, de Legkisebbünkkel ezt nem élem meg szinte soha. Mert akkor az van, hogy csináljunk valamit (játszunk, meséljünk, akármi) vagy tornázzunk, menjünk valahová, valahogy nincs az az érzés, hogy én nyugodtan kivonhatom magam a forgalomból, mert Toma (vagy esetleg Máté) akkor is jól lesz 🙂 … Nyilván ez nem ilyen görcsös dolog, hogy összeáll a gyomrom tőle, pont ellenkezőleg eddig fel sem tűnt, csak akkor, amikor megérkezett ez az érzés, mert jó helyen volt a Drágám, a kiszűrődő hangok alapján jól is érezte magát és még értelmesen is töltötte az idejét (az ovi nem mérvadó, mert akkor meg én rohanok mindig a dolgaim után). Szóval hiányzik egy nagymama vagy valaki az életünkből, aki mondjuk levenné a vállamról akár csak pár órára is azt, hogy folyton jelen legyek… Egészen messze vezető dolog ez egyébként, ami az életvitelünkre, meg mindenre kihat, szóval egészen meg lehet világosodni egy kanapén ülve, néhány percnyi szabadidővel rendelkezve 🙂 …

A csütörtök este mellesleg, egész szórakoztatóan alakult. Azon túl, hogy mostanában ez a nap hét közben valahogy a sütemény sütés napja nálunk – most meggyes piskótát csináltunk – és másnap délutánra rendszerint egy morzsa sem marad belőle 🙂 , Apuci egy barátságos meccsre volt hivatalos a nagy Fradi pályára. ahol magával a Fradi csapatával játszottak ők 🙂 ! Az üzleti partnereknek, támogatóknak szólt ez az alkalom és a Családfő is valahol ebbe a kategóriába sorolható. Azt most nem is tudom, hogy mennyire kaptak ki, mert kikaptak persze, de asszem nem nagyon 🙂 . Apuci volt a kapus és ő hozta haza a legjobb játékos kupát 🙂 , mert állítólag meglepte őket, olyanokat is kivédett, amire nem számítottak 🙂 … Úgy nyilatkoztak utána (a Böde Dani), hogy több gólt akartak rúgni, de a kapus meglepte őket 🙂 … Az más kérdés, hogy amikor hazaállított a Családfő a kupával, a kamaszunk nagyon kedvesen csak annyit jegyzett meg, hogy ha Apa volt a legjobb játékos, akkor milyen lehetett a többi 🙂 …De azért láthatóan büszke volt a felmenőjére, mert tegnap, megnézte többször az oldalukon az összevágott videót a meccsről (ma már nincs fent valamiért az anyag) és dicsérte a jó védéseket 🙂 . Emlékül Máté megkapta a Családfő játékos mezét, Toma pedig a kupát az éremmel, ami most ott virít a szobájában 🙂 .

Egyébként meg mindjárt itt a húsvét és én sehogy sem állok a takarítással. Annyira nagy suvickolást képzeltem el megint és nagyon zavar, hogy nem tudom mi valósul meg belőle. Karácsony előtt annyi mindent sikerült megcsinálnom, most meg valahogy mintha egy helyben toporognék, csak a szokványos takarításig jutok és nem tudom miért. Mondjuk lehet, hogy az éjjeli órák hiányoznak, amikor mostanában édesdeden alszom 🙂 . Pedig már itt a kerti szezon is, mindig tudom az eszemmel, hogy január-február a benti munkákra a legalkalmasabb, utána csak kevesebb idő jut rá, de valahogy ez a hajó most elment. Hát, csak lesz valahogy vagy nem és kénytelen leszek maszatos ablakokkal, alapos takarítás nélkül várni a nyuszit 🙂 (remélem nem). Egyébként meg hihetetlen, de pont tegnap éreztem az egyik konyhai (!) függönyön – pedig az aztán ki van téve mindenféle szagorkánnak – hogy még mindig olyan finom öblítő illata van! Pedig már jó négy hónapja, advent legelején pucoltam ablakot és mostam ki a függönyöket és mégis! Ettől elgondolkodtam azért, lehet, hogy nálam ez valami kényszeres valami, hogy minden ragyogjon, a függönyök, ablakok legyenek tiszták egy ünnep alkalmával 🙂 … Ráadásul nem kevés ablak és függöny van (14+a bejárati üveges ajtó), szinte az összes jó nagy, általában földig érő függönyökkel, szóval lehet, hogy ez tényleg enyhe túlzás 🙂 … De nekem valahogy akkor az igazi egy ilyen ünnep, ha a ház is olyan szép tiszta, úgyhogy jó lesz, ha összekapom magam 🙂 !

Azóta, hogy itt abbahagytam a hétvége legelején, már lassan véget is ér az egész és voltunk egy kicsit kirándulni, átállítottuk az órát és hurrá, ma már világos lesz este is! Mátéval reggel óta a Forma1-et nézzük, a többiek még alszanak 🙂 , azt pedig csak sejtem, hogy ma főleg itthon leszünk és a tanulmányok is jelentős helyet foglalnak majd el a napunkból 🙂 , de erről majd máskor 🙂 .