Családmorzsák

Helyzetjelentés

Ami eléggé felemás, sajnos… A gépünk elromlott, kaptunk szerencsére csere mosógépet – mire jó és milyen aranyos egy majdnem szomszéd mosógépszerelő – de jobb ha újat veszünk… A motor ment tönkre, de a hangja alapján lehet, hogy csapágyas is és  8 éve már biztos megvan, szóval az új évet új mosógéppel kezdjük majd 🙂 …… Tovább »

Adventi pillanatok 22.

A tegnap este főleg a megalkotott díszeink, dekorációink végső simításáról szólt 🙂 … Apuci és Máté vízilabda gálára mentek este, utána még fogadáson is részt vettek – jókat ettek, ittak, mulattak 🙂 – addig itthon pedig megpróbáltam gatyába rázni a sok díszünket, amit az utóbbi napokban készítettünk. A porcelándíszek megszáradtak, sajnos volt, ami megrepedezett a… Tovább »

Adventi pillanatok 21. – mézeskalácsozás

Így a 21. napon két dologra kellett rájönnöm, az egyik, hogy egyre nehezebben dokumentálom naprakészen a dolgokat 🙂 , a másik, hogy nekünk ez a sütivonal az, ami abszolút bejön a közös készülődés tekintetében 🙂 . Ebben Máté is teljes mellszélességgel vesz részt és örömmel 🙂 , Toma pedig imádja 🙂 , konkrétan valami óriási… Tovább »

Adventi pillanatok 20. – tobozdíszek

Egyszerű fehérre festettük a tobozokat Tomával, aki tényleg nagyon ügyesen ténykedett, csak a forgatásnál kellett egy picit segíteni 🙂 . A karácsonyfára dísznek és esetleg, ha az időbe is belefér, akkor ablakdísznek készítettük őket 🙂 … Ezalatt a család többi tagja vásárolt 🙂 …... Tovább »

Betáblázva…

…érzem magam és nyilván nem vagyok ezzel egyedül így karácsony környékén. Tényleg ki vannak számolva a napok és az órák, ha valami most elcsúszik vagy esetleg kimarad, az menthetetlenül el is marad. Most nehezen viselem már én is az iskolát – hát még Máté 🙂 – főleg, amikor az utolsó napok utolsó perceiben még mindig… Tovább »

Adventi pillanatok 17.

Csodaszép, napsütéses idő volt, még az illatok is egy picit a tavaszt idézték így karácsony tájékán 🙂 … Nem volt kérdés, hogy kint kell lennünk, ezért Máté elé mentünk gyalog az iskoláig, mert akkor még úgy tudtuk, hogy elmarad az utolsó órája és hazajöhet. Ez utóbbi nem történt meg, így esett, hogy mi közel két… Tovább »

Adventi pillanatok 16. – karácsonyi szárazdíszek

Ugyan elvileg közös programnak indult, de egy főleg fiúk lakta házban ez csajos időtöltésnek tűnik 🙂 … Három karácsonyi asztali dísz készült délután, itthoni tartókba vágtam bele az oázis tűzőhabot, és főleg saját szárított narancshéjból, a Duna-parton gyűjtött vadalmákból, a szomszédból kapott borostyán indákból, pár régóta innen-onnan szerzett termésekből és még az adventi koszorúkhoz vásárolt… Tovább »

Adventi pillanatok 15. – karácsonyi képeslapok

A pillanat megörökítése átcsúszott másnapra, pedig igazán élvezetes és talán egy picit divatjamúlt tevékenységgel ügyködtünk 🙂 . Nagyon szeretem a képeslapokat, bár való igaz, hogy én sem küldök sokat belőlük mostanában… A pár nappal ezelőtti rendrakásnál viszont találtam négy karácsonyi lapot és akkor gondoltam nosza, küldjük is el ezeket. A vicces az egészben az, hogy… Tovább »

Címszavakban

Egy-egy az állás nálunk betegség ügyileg 🙂 , Máté ma már ment suliba, Toma viszont még itthon van, mert eléggé köhög. Nem is tudom mi lesz így az ovis karácsonnyal, de ha más nincs, legfeljebb szerdán délután bemegyünk együtt, csak nem tudom van-e ennek így értelme, viszont azt sem szeretném, hogy kimaradjon a dolgokból… A… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!