Családmorzsák

Adventi pillanatok 12. – narancs és citrom szárítás

Ma sietős napunk volt, a doktor néninknél tett látogatás és utána a vásárlás, na meg egy kis levegőzés után, délután 3 is volt már, amikor itthon voltunk. Toma nem aludt, így hamarabb jött el az este is 🙂 , de még előtte gyorsan felvágtam pár gyümölcsöt szárítani, így aztán a fürdés és a vacsora alatt… Tovább »

Mindig elszámítom magam…

Mármint a karácsonyt illetően 🙂 , azt gondolom, hogy milyen jó időben vagyok, nagyjából meglesz minden, amit szeretnék (együtt készülődés, ajándékbeszerzés, takarítás terén). Aztán minden évben azzal kell szembesülnöm, hogy ennek a fele sem jött össze 🙂 , és azt hiszem ez idén sem lesz másként, sajnos… Főleg, hogy ma mindkét fiú itthon maradt kisebb… Tovább »

Adventi pillanatok 8. – ragasztgatós

Kicsit megkésve ugyan, de elkezdtük ragsztgatni a Mikulás szakállát 🙂 . Miközben pótoltuk a 8 napot, elkezdtem mondogatni Tomának, hogy amire a 24-hez érünk, eljön a karácsony, állni fog a karácsonyfa és hozzák az angyalkák az ajándékokat, ő pedig hozzátette, hogy itt lesz Katkat is (a keresztanyám, aki a pótmamánk 🙂 )… Az ajándék legyél… Tovább »

Adventi pillanatok 6.

Sejtelmes készülődések, titokzatosságok, neszezések, néha hajnali parkettareccsenések hallatják, hogy csupa misztikus dolog zajlik nálunk mostanában minden nap, ma pedig különösen 🙂 . Hiszen valahogy csak odavarázsolódnak a dolgok naponta az adventi naptárba és ma a kikészített cipők és csizmák is tele lettek reggelre 🙂 …... Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!