Családmorzsák

Sárvári Arborétum

Még november elején, tulajdonképpen az utolsó pillanatban mentünk a sírokhoz, egy héttel Mindenszentek után. Nem tudtuk, de következő héten gondolom már nem sétálgathattunk volna az arborétumban, de nem is lett volna olyan szép időnk, ami azon a hétvégén volt. Korábban szoktunk menni, mindig az ünnep környékén, de ez most nem akart összejönni. A fiúk nem… Tovább »

Őszköszöntő Horgászverseny

Még mielőtt teljesen feledésbe merül, azért megemlékezem Toma második horgászversenyéről, aminek az elnevezése volt a legszebb 🙂 … A közeli Katalin-tavon volt a verseny úgy majdnem 3 hete. Toma Norbi osztálytársával és egyetlen pecás társával mentünk 🙂 , ő is nevezve volt, mert már nagyon szerette volna kipróbálni magát, mint Toma is még nyáron és… Tovább »

Pecás barátok akcióban

A horgászat arra is jó, hogy új barátot is hozzon egyeseknek 🙂 … Már nyáron elkezdődött ez tulajdonképpen, ami most erősödni látszik, mégpedig, hogy Toma egyik osztálytársával, Norbival most már egyre szorosabb barátság alakul ki, aminek egyértelműen a peca az oka. Tavaly is, meg azelőtt is jóban voltak persze, de ez csak olyan haverkodás volt… Tovább »

Egy kis tanévkezdős abszurd…

Szeptember elseje, reggel 7.20 körül, Toma fogmosás közben kikiabál a fürdőből: – Anyaaaa, mikor kezdődik az őszi szünet??? Mielőtt még a nevetés és a válaszolás között lavírozva kinyögném a választ, a Családfő beelőz: – Kettőt köhögsz, hármat tüsszentesz és máris itt az őszi szünet…... Tovább »

Pecás délután

Már jó két hete és pont egy héttel a bringás túránk után, hogy, hogy nem 🙂 , de a Katalin-tóra mentek pecázni a fiúk. Illetve, hogy mentek az túlzás, a Családfő egy versenyre jelentkezett – tavaly bajnok volt ott, csak mondom 🙂 – és így gondoltuk, meglátogatjuk délután Tomával. Most azért autóval mentünk, aminek a… Tovább »

Hétfőtől csütörtökig

Az biztos, hogy a hét eleje nem pontosan úgy alakult, ahogy terveztem. Ugyanis azt gondoltam ki, hogy Tomával minden szünet előtti tanulnivalót megoldunk maximum keddig, utána pedig jöhet a szünet. Eredetileg a hétfőt gondoltam ki, de amikor megláttam a hét első napján a mennyiséget, biztos voltam benne, hogy ez már csak kedden jöhet össze…  Az… Tovább »

Heti szemelvények

Valahogy ezen a héten nem voltam valami nagyon aktív errefelé, mondjuk nem is történtek eget rengető dolgok 🙂 : Hétfőn valahogy nyűgösen kezdtem én a hetet, már vinnyogtam azon is, hogy ünneplő kell, aztán azon, hogy nem tudtam mikor is lesz az ünnepség. A suliban eltöltött 9 és a most kezdett 10. év tapasztalataiból arra… Tovább »

Amik vannak…

Nem tudom, most már legalább egy hónapja alig érek ide, de amióta a suli elindult, na onnantól mindig van valami… Tomának meggyógyult az árpája, holnap már suliba megy, most az egész hét keddtől, vele telt szinte, de én azért örültem is, már nem az árpának, valahogy mindig jó, ha itthon van bármelyik is 🙂 ,… Tovább »

Pecás délután

Múlt szombaton Toma a Családfővel ment pecázni a közeli Katalin-tóra. Máté éppen valamelyik programját aludta ki aznap, ráadásul olyan fáradt volt, hogy gyanítom az egész heti programsorozatot is ki kellett pihennie 🙂 , szóval ő akkor nem ment. Toma sem bánta éppen akkor a dolgot, mert mostanában azzal van elfoglalva, hogy neki nincsenek saját jogú… Tovább »

Csongrádi családi találkozó

Még július legelején voltunk Csongrádon, a Családfő rég nem látott rokonaival találkoztunk… Az apropót szomorú esemény adta, Apa édesapjának a hamvait vittük el és helyeztük ki a temetőben. A Családfő szülei nagyon régen váltak el, azóta nem tartották a kapcsolatot, mondhatjuk, hogy 35 éve nagyjából nem tudnak egymásról. A tágabb családdal azért évente párszor beszéltek… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!