Családmorzsák

Bringás, színházas, táncházas, pecás szabadnap…

Ahhoz képest, hogy péntek dél körül azt írtam, hogy csendesebb napunk lesz és, hogy nem mentünk buszozni aznap, mert sok lett volna, hát jó kis programdús és sűrű napunk lett, tulajdonképpen sodródtunk az eseményekkel…  Délelőtt még nagyon kis fáradt volt Toma és állandóan velem akart lenni, a kanapén mesét olvastunk, meg összebújva rajzfilmet néztünk. Aztán nekiálltunk… Tovább »

Újabb pecás nap

Majdnem ott folytattuk, ahol múlt hétvégén abbahagytuk: horgásztak a fiúk itthon, a sarkon túl 🙂 . Annyi volt a változás, hogy most Máté nélkül tette ezt Apa és Toma, ugyanis Legnagyobbunk, péntek éjjel nem aludt itthon. Évente egyszer mozi és sport éjjel van a suliban, hálózsákkal és enni- innivalóval felszerelkezve vágnak neki az éjszakának (még… Tovább »

Pecás, tanyás nap

Mert attól még, hogy nem érek ide, volt nekünk egy jó vasárnapunk is a hétvégén 🙂 . Elég mozgalmas volt – meg valahogy a hétvége egésze is – pedig alig mozdultunk ki a környékünkről, de mégis! Az biztosnak tűnt már korábban is, hogy vasárnap horgászni mennek Apáék, az meg a szombati biciklizés közben derült ki Máténak,… Tovább »

Jó kis nap

Toma szerdán nem ment oviba, ugyanis rengetegszer felkelt akkor éjjel, mert tele volt az orra, nem kapott jól levegőt, többször ki kellett fújni az orrát és hasonlók… Mát készültem egy újabb betegségre és persze úgy voltam vele, hogy akkor itthon marad – különben is nagyon keveset aludt. Aztán jött a meglepetés, hogy a nátha az… Tovább »

Biciklis délelőtt

Mostanában minden nap akár esőben, szélben vagy napsütésben, de bringáznunk kell 🙂 ! Toma nagyon rákapott, aminek persze örülök, hiszen én is nagyon szeretek biciklizni. Pénteken, miután a játszóházas programunkat elhalasztottuk, természetesen biciklire pattantunk és itt a környéken tekertünk nagy boldogan. Nálunk ugye nincs nagy forgalom, de most még annál is kevesebb volt, Legkisebbünk meg is… Tovább »

Napjaink

Szaladnak a napok, főleg, hogy szinte nyár lett, amikor tehetjük kint vagyunk, ide meg nehezebben jövök az időhiány miatt. Ráadásul, ami borítékolható volt a tavaszi szünet és Legkisebbünk betegsége előtt, az most virágzik ebben a jó időben. Ugyanis Toma új, kis barátnője és anyukája személyében azt hiszem rokonlelkekre akadtunk 🙂 , hasonlóképpen viszonyulnak az ovis léthez… Tovább »

Dunai délután

A tegnap délutánunk olyan kis jó volt, pedig csak úgy alakult magától, nem volt betervezve különösebben semmi. A délelőtt olyan kötelezős volt: Máté és a Családfő elmentek vásárolni, cipőt vettek Legnagyobbunknak mert már igencsak időszerű volt, aztán még be is vásároltak itthonra a rövidnek ígért, ám, de hosszabbra sikeredett listám alapján 🙂 , mi pedig… Tovább »

Futóbolond történetek

Vigyázat, most csak az kezdje el az olvasást, aki bírja idegekkel a hosszúságot és a futásomról szóló élménybeszámolókat 🙂 ! Azért írom történeteknek ezeket a kis bejegyzéseket, mert az a közös bennük, hogy a nulláról való indulásomat mesélik el, amivel felfejlődtem 5 km-re – ez volt eredetileg a cél – ami nem egy óriási futótáv,… Tovább »

Kiserdőben

Ez még a szombat délelőttünk volt, munkanap lévén Máté suliban volt, a Családfő ugyan nem ment dolgozni, de eléggé  benyalta Legkisebbünktől ezt a náthás valamit, így inkább itthon maradt, én pedig azt terveztem, hogy elviszem Tomát egy kis kiruccanásra. Legnagyobb meglepetésemre buszozni nem volt kedve – már komolyan kezdtem azon gondolkozni, hogy visszaesett a betegségben… Tovább »

Télikék

Lehet, hogy sokkoló a cím, így a tavasz második napján 🙂 – bár nem annak szántam – de a telefonomban őrizgetem már egy ideje ezeket a fotókat a havas telünk első két hetéről, ami ugye az egyetlen volt szinte 🙂 , és olyan szépek ezek a kis pillanatképek, hogy nem szeretném őket veszni hagyni…  Az… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!