Családmorzsák

Húsvét és tavaszi szünet – kicsit másként

Az biztos, hogy a mostani szünetben és az ünnepek alatt, sikerült teljesen kikapcsolni, feltöltődni és semmi rosszra nem gondolni – nagyrészt – és ez már önmagában nagy eredmény… Szép vagy sem, de onnantól, hogy kitört a tavaszi szünet, nem néztem FB-ot – ami jött messengeren jókívánság a telefonomra, arra válaszoltam persze – és az emaileimet… Tovább »

Húsvét és szünet

Most már ideje, hogy összeszedjem mi is volt ebben a tavaszi szünetben erre felénk, mert igencsak  eltelt már és mint mindig, most is hirtelen elszállt, sajnos. Pedig most igencsak tartalmasra sikeredett, volt itt minden, kirándulás, peca, meccs, sütés, kreatívkodás, szóval tényleg nagyon jól telt! Tomának ugye egy nappal korábban tört ki a szünet, szerdán már… Tovább »

Kemény húsvét

Ez a húsvét valahogy erős volt vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak, más volt, mint az eddigiek egy nem várt esemény miatt főleg, mondjuk mindent megtettünk az ominózus eset előtt is és után is, hogy ne érezzünk ebből sokat, azt hiszem sikerült! Időrendben haladva csütörtökön a délelőtti, itthoni sürgölődés után moziba mentünk ugye a Nyúl… Tovább »

Szünetes

Ez a szünet már nagyon kellett mindenkinek nálunk úgy érzem! A fiúk totál el vannak fáradva, Tomának sehová sem volt kedve menni egész héten, oviba se (pedig mindig valami jó történt és úgy jött haza, hogy milyen jó volt, a kedvencei foci és torna is volt, szóval nem panaszkodhatott), délutáni különórákra meg egyáltalán nem! Le… Tovább »

Húsvét előtti készülődés

Mert az aztán most is volt bőségesen, csak aztán idő nem jutott a megmutatásukra, pedig nem szeretném, hogy ezek elkallódjanak, mert olyan jó később visszanézni, hogy mi készült nálunk. Tomát nem, hogy nem kellett motiválni az alkotgatásra, hanem ő maga hozta sokszor az ötleteket, amiket persze meg is csinált 🙂 . Ilyen volt elsőként a… Tovább »

Húsvét

Összegezve volt ebben a pár napban mindenféle dolog, ami széppé tesz egy ünnepet. Készülgettünk rá már napokkal korábban, de azért ki is mozdultunk, sütöttünk-főztünk és hétfőn hozzánk is jöttek, meg persze a fiúk is mentek locsolkodni. A péntek az külön programos nap volt, mi Tomával és Domi barátjáékkal a Póni Farmra mentünk, Apa és Máté… Tovább »

Húsvétra készülve

Legalább már egy hete készülök megmutatni, hogy mi mindent csináltunk húsvét tájékán, de úgy látszik néha hátrány a sok fotózás, mert amire rendbe rakom a fotókat, addigra az idő is elszalad 🙂 … A húsvét előtti héten még itthon volt Toma a betegsége miatt, így aztán volt, hogy délelőttönként ügyködtünk. Csináltunk megint saját képeslapokat, kicsit… Tovább »

Húsvéti utózönge

Azért is utózönge, mert ezt a kis pingálást húsvét előtt terveztük megejteni, de persze ez akkor nem tudott összejönni… Sőt, eddig, hogy őszinte legyek soha nem sikerült kivitelezni karácsony környékén sem, pedig akkor meg a mézeseket tervezem mindig így kidíszíteni, de vagy egyből elfogy a díszíteni való vagy csak egyszerűen nem jut rá idő, vagy mindkettő… Tovább »

Húsvéti nagyüzem

Ilyesmi volt nálunk az elmúlt pár napban, ami elsősorban a sütés-főzésben, takarításban és a kézműveskedésben nyilvánult meg persze 🙂 .  Egyébkénét meg ez a húsvét nagyon szép volt és a pillanatok húsvétja volt valahogy, legalábbis én a sok-sok (egyébként jóleső) tevékenységen túl, sok ilyen jó kis pillanatot őrzök… Ilyen volt a bográcsos sonkafőzés, a sütiszaggatás bábozással,… Tovább »

Húsvéti készülődés képekben

Kicsit ugyan túlhaladva már az aktualitáson, megmutatom, magunknak pedig megőrzöm azért, hogy milyen is volt az idei gyerekekkel, de főleg Tomával történő ünnepi készülődés 🙂 … Csütörtök délután kezdtünk neki és elmondhatom, hogy szinte meg sem álltunk vasárnapig, még aznap is csináltunk, készítettünk, ügyködtünk valamit és legfőképp jól éreztük közben magunkat 🙂 . Már csütörtök… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!