Családmorzsák

Vásárra kézműveskedtünk

Minden évben kétszer van az oviban vásár, egyszer ősszel, szeptember végén és június legelején, összekötve a nagycsoportosok ballagásával. Nem titkolom, ez utóbbit kedvelem jobban 🙂 , hiszen ilyenkor már ott van a nyár ígérete… Minden csoport nagyon készül a vásárra mindenféle portékákkal és külön, otthon készített alkotásokat is lehet persze beszállítani, nem árt minél nagyobb… Tovább »

Hétkezdet

Máté kedden elvonult 3 napos kirándulásra az osztállyal, a ceglédi aquaparkba. Vonattal mentek a Nyugatiból, oda pedig 5 szülő szállította ki őket autóval. Persze a Családfő is vállalt fuvart, úgyhogy már reggel 7-kor, amikor indultak, elmondása szerint bepillantást nyerhetett abba, a kocsiban látottak és hallottak alapján, hogy ebben a pár napban buli lesz az élet… Tovább »

Gyurma fagyik

A fagyi őrület mindenhová kihat, lehet, hogy nekünk tényleg egy fagyizót kellene nyitni, bár ez nem lenne túl okos dolog, mert a nyereség elfogyna, szerintem 🙂 … Még karácsonyra kapott Toma valahonnan egy fagyi készítő gyurmaszettet. Párszor használatban volt, de szombaton élte fénykorát nálunk teljes valójában. Ugyanis ezzel “krémfagyikat” lehet készíteni, vannak hozzá tölcsérek, kelyhek,… Tovább »

Húsvétra készülve

Legalább már egy hete készülök megmutatni, hogy mi mindent csináltunk húsvét tájékán, de úgy látszik néha hátrány a sok fotózás, mert amire rendbe rakom a fotókat, addigra az idő is elszalad 🙂 … A húsvét előtti héten még itthon volt Toma a betegsége miatt, így aztán volt, hogy délelőttönként ügyködtünk. Csináltunk megint saját képeslapokat, kicsit… Tovább »

Jellemző…

Mára beígértem a fiúknak a fagyizást ovi-suli után és ma persze – a reggelivel ellentétben – borús és igencsak szeles lett az idő… Nem szoktam egyébként így előre ígérgetni, de ma Toma annyira nyögvenyelősen indult el az oviba, nehezen ébredt és nyűgös is volt, hogy gondoltam feldobom egy picit a kedvét, ami be is jött 🙂… Tovább »

Húsvéti utózönge

Azért is utózönge, mert ezt a kis pingálást húsvét előtt terveztük megejteni, de persze ez akkor nem tudott összejönni… Sőt, eddig, hogy őszinte legyek soha nem sikerült kivitelezni karácsony környékén sem, pedig akkor meg a mézeseket tervezem mindig így kidíszíteni, de vagy egyből elfogy a díszíteni való vagy csak egyszerűen nem jut rá idő, vagy mindkettő… Tovább »

Húsvéti nagyüzem

Ilyesmi volt nálunk az elmúlt pár napban, ami elsősorban a sütés-főzésben, takarításban és a kézműveskedésben nyilvánult meg persze 🙂 .  Egyébkénét meg ez a húsvét nagyon szép volt és a pillanatok húsvétja volt valahogy, legalábbis én a sok-sok (egyébként jóleső) tevékenységen túl, sok ilyen jó kis pillanatot őrzök… Ilyen volt a bográcsos sonkafőzés, a sütiszaggatás bábozással,… Tovább »

Esőnapok esernyői

Még abban a nagyon esős időszakban, kábé két hete készültek ezek az esernyők és jó sokáig, napokig elbíbelődtünk velük, viszont már legalább egy hete készen vannak, és gondoltam most már mindenképpen megmutatom őket 🙂 . Először a festés készült el, aztán a többi lassacskán és az érdekessége az volt a dolognak, hogy a befejező ragasztós… Tovább »

Csütörtöki jövős-menős

Visszavittük az elmaradt könyvünket a messzi könyvtárba, és sikerült úgy eljönni onnan, hogy semmit nem vettünk ki (huhh). Gondoltam legyen valami jó is abban a közlekedésben, ezért elautóztunk a Közvágóhíd végállomásnál lévő Obi-hoz, leraktuk a kocsit – amire mondjuk parkolóhelyet találtam leizzadtam, tele volt az egész, ilyet nem láttam, több kört kellett mennem, amire lett… Tovább »

Ünnepi kardok

Tegnap készültek el ezek a kis kardok, mondjuk az ünnephez kapcsolódva több mindent is készítettek az oviban, kézlenyomatokból kokárdát, aztán piros-fehér-zöld szívet festettek és pénteken, meg már csütörtökön is állandóan ezt a verset mondogatta Legkisebbünk itthon: Weöres Sándor: Megy az úton… Megy az úton a katona.Zúg a vihar, fúj a szél,zúg-búg, fúj a szél,a katona… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!