Családmorzsák

Kis-Dunás, sütős, barátozós

Nagyjából így foglalható össze a hétvégénk és újra megállapítottam, hogy kevés a 2 nap, mert annyi mindent jó lett volna még beleszuszakolni az itthoni időbe. Mert vásárolni akartam még menni, de érdeklődés hiányában elmaradt ez a program, ugyanis Tomának kellett volna felsőt, cipőt, zoknit, tréningruhát venni mert nagyjából mindent kinőtt. Lehet, hogy nélküle fogom ezt… Tovább »

Őszi szünetünk

Persze, tudom, hogy már rég vége van, sőt, lassan már el is felejtjük, de pont ezért szeretném kicsit jobban megörökíteni, mert elfelejtődik. Mert több volt most ez annál, hogy azt a néhány programot bejártuk, mellette van jó pár képem olyasmikről, amiket meg sem említettem eddig, pedig nagyon élvezetesek voltak! És bár egyáltalán nem gondoltam volna,… Tovább »

Baglyos Halloween tök

Már az idejét sem tudom, mióta faragjuk itthon a tököket Halloween-re. Még Máté kiskorában kezdtük, jó 12-13 éve… Most már Máté ebből azért kimarad, viszont Tomával meg talán most van csúcsjáraton a farigcsálás, nagyon szeretjük, el nem maradhat egyik évben sem. Sokáig csak a magokat kapargatta ki belőle, majd rárajzolgatta a szemeket, szájat, tavaly és… Tovább »

Őszköszöntő Horgászverseny

Még mielőtt teljesen feledésbe merül, azért megemlékezem Toma második horgászversenyéről, aminek az elnevezése volt a legszebb 🙂 … A közeli Katalin-tavon volt a verseny úgy majdnem 3 hete. Toma Norbi osztálytársával és egyetlen pecás társával mentünk 🙂 , ő is nevezve volt, mert már nagyon szerette volna kipróbálni magát, mint Toma is még nyáron és… Tovább »

Borús Bozsik-foci

Szombaton Bozsikra kellett mennünk Tomával. Azért írom, hogy kellett, mert nagyon nem volt kedvünk menni, valahogy nem hiányzott a szünetben fél 7-kor kelni kötelezően Tomának, ráadásul a Pénzügyőr pályán volt a program, ahová korábban kellett indulni, mert a Kőér utcában van a helyszín. Azt meg csak úgy magunk között jegyzem meg, hogy igazán nem azért,… Tovább »

Toma tanul(t)…

A matek definíciókat két délután, suli után, edzés előtt tanulgatta Toma. Mindig hangosan olvasta fel, majd mondta magától, így én már fejből tudtam, amikor ő még nem 🙂 … Ezt kihasználva a legváratlanabb időpontokban, cipőhúzásnál, fürdésnél, itthon rohangászás közben kaptam el, hogy mondja csak el, hogy is van az az akármelyik tanulnivaló! Ezért a vége… Tovább »

Atlétikai verseny

Toma nagyon várta természetesen 🙂 , mert már kb. egy hónapja tudtuk, hogy lesz, de bizonytalan volt, hogy megtartják-e, tulajdonképpen az utolsó pillanatig! Hétfőn még azon ment a lamentálás, hogy a vírushelyzet miatt lesz-e, keddre kiderült, hogy igen, de akkor meg azon izgult mindenki, hogy a másnapi monszuneső miatt, nem marad-e el az egész 🙂… Tovább »

Hazautak

Szeptemberben elég sokszor gyalogoltunk hazafelé a suliból, ami elsősorban az autóinknak köszönhető, volt, hogy az enyém volt szerelőnél, volt, hogy a Családfőé, olyan is volt, hogy azt hittük már minden oké, erre az egyik autó két nappal a szerelés után megint elromlott… Ez főleg a hónap első felére volt igaz, így akkor rengeteget sétálgattunk hazafelé… Tovább »

Matek dogára készülés

Egyik reggel, az előszobában suliba indulás előtt okítom Tomát, hogy ha már mi készülni nem szoktunk matek dolgozatra, akkor legalább figyeljen arra, hogy ha végzett a dolgozattal nézze át az egészet, ha van lehetősége rá számolja át, amit tud, ellenőrizze le, amit lehet…, és ja, az egyik legfontosabb: lehetőleg ne felejtsen el feladatokat megoldani 🙂… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!