Családmorzsák

Kis-Dunás, sütős, barátozós

Nagyjából így foglalható össze a hétvégénk és újra megállapítottam, hogy kevés a 2 nap, mert annyi mindent jó lett volna még beleszuszakolni az itthoni időbe. Mert vásárolni akartam még menni, de érdeklődés hiányában elmaradt ez a program, ugyanis Tomának kellett volna felsőt, cipőt, zoknit, tréningruhát venni mert nagyjából mindent kinőtt. Lehet, hogy nélküle fogom ezt… Tovább »

Formán kívül…

Mostanában nem hozom a formám, valahogy egy állandó várakozásérzés alakult ki bennem, a nem tudom mire… Lehet, hogy ez a valami várás hat rám így, mert már kb. 2 hete rajtam van, először azt hittem, tudom mire várok, arra, hogy szigorítsanak jobban és legyenek itthon lealább a középiskolások és az a sok minden más is… Tovább »

Vészhelyzetes hangulatjelentés

Hullámzóan hatottak itthon a hétfői bejelentések, főleg a fiúknál…. Máté természetesen maga alatt volt – pedig tulajdonképpen készült rá, hiszen már pénteken is benne volt ez a levegőben – hogy nem találkozhat a többiekkel, itthon kell lenni állandóan és még az edzőtermek is bezárnak (talán ez volt neki az egyik legfájóbb, mert tényleg jól haladt… Tovább »

Őszi szünetünk

Persze, tudom, hogy már rég vége van, sőt, lassan már el is felejtjük, de pont ezért szeretném kicsit jobban megörökíteni, mert elfelejtődik. Mert több volt most ez annál, hogy azt a néhány programot bejártuk, mellette van jó pár képem olyasmikről, amiket meg sem említettem eddig, pedig nagyon élvezetesek voltak! És bár egyáltalán nem gondoltam volna,… Tovább »

Baglyos Halloween tök

Már az idejét sem tudom, mióta faragjuk itthon a tököket Halloween-re. Még Máté kiskorában kezdtük, jó 12-13 éve… Most már Máté ebből azért kimarad, viszont Tomával meg talán most van csúcsjáraton a farigcsálás, nagyon szeretjük, el nem maradhat egyik évben sem. Sokáig csak a magokat kapargatta ki belőle, majd rárajzolgatta a szemeket, szájat, tavaly és… Tovább »

Halloween bátorságpróba

Péntek estére volt meghirdetve a program, a Rákóczi Kertbe, elemlámpa volt a kötelező tartozék 🙂 . Regisztrálni kellett még egy hete, mi is ezt tettük, a focis társ Daniékkal és egy másik régről, az oviból ismert és most az edzéseken újra találkozott kisfiúval és szüleivel. Akkor egy héttel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy ha rossz… Tovább »

A Kékestetőn

Csütörtökön fogtuk magunkat és egészen Kékestetőig kirándultunk. A Családfő szabit vett ki a hét utolsó két napjára és mind a négyen mentünk végre! Az egész egyébként Toma ötlete volt, és nem is hagyta, hogy ne valósítsuk meg, kb. 2-3 hete majdnem minden nap elmondta, hogy ő meg szeretné nézni Magyarország legmagasabb pontját 🙂 ! Az… Tovább »

Szigethalmi Vadmentő Központ

Elöljáróban csak annyit, hogy nagyon élveztük Tomával, tulajdonképpen az egész napot! Délelőtt kisebb keresztbe szervezések és egy csomag várása miatt, itthon maradtunk és nem Andorékkal mentünk Szigethalomra. De mivel Tomának már egy ideje beígértem a dolgot, ezért a délutánba csúszott ennek a megvalósítása. Délelőtt ráadásul kimentünk ide hozzánk a kis öbölhöz és ott is nagyon… Tovább »

Duna-parti, barátos bringázás

Hétfőn délután biciklizni voltunk Andorékkal, vagyis Toma osztálytársával, tesójával és anyukájával. Spontán ötlet volt a részükről, mi pedig pont ráértünk, így aztán délután 2-kor találkoztunk lent a parton, egy mindannyiunknak közeli helyen 🙂 . Semmi tervünk nem volt, csak annyi, hogy bringázunk egy jót, valahol megállunk, a fiúk bandázhatnak egy jót. Közben eszünkbe jutott, hogy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!