Évzáró

Jó ez így, hogy lassan, fokozatosan érünk meg általában a változásra, továbblépésre. Így volt ez most is, ahogy az alsótól köszöntünk el egy picit ezzel az évzáróval és érünk – mi szülők is – az újra, a felsős létre… Bő egy héttel ezelőtt a búcsú szele még sokkal fájdalmasabb húrokat pengetett meg bennem, aztán a múlt hétvégi osztálybuli igazi jó hangulatban telt el, nem érződött valahogy az, hogy miért is gyűltünk ott egybe. A tegnapi évzáróval, az osztályteremben a bizonyítványok kiosztásával viszont menthetetlenül lezárult egy korszak…

Mátén pedig csak ámulok és bámulok, több mindenért is! Nem ezzel akartam kezdeni és nem tudom máshogy leírni, de annyira jól nézett ki 🙂 ! Ünneplőben volt persze, ami nem éppen egy menő cucc 🙂 , de olyan jól állt rajta, kicsit olyan pasis volt és vagány, ez utolsó valószínűleg a fejére feltolt napszemüvegének köszönhető 🙂 . Elnéztem őt többször is, ahogy nevetgélt a többiekkel, annyira egyben voltak, látszódott, hogy ő is a helyén van velük. A legjobb tanulók között van, ezzel együtt pedig nagyon népszerű az osztályban, és mint tudjuk ez nem mindig van így…

Aztán, most már harmadszor vette át az igazgató bácsitól a kitűnő bizonyítványát, ami szerintem egyszer is nagy teljesítmény!

Főleg úgy, hogy ő ezért tényleg megdolgozott, egész évben szigorú volt magához a jegyeket illetően, mindig készült mindenre, nem engedte meg magának a lazítást. Igen, ő ezt igazán megérdemelte, kiérdemelte, felnőtteket meghazudtoló céltudatossággal dolgozta végig ezt az évet!

Azon pedig mindig, folyamatosan elérzékenyülök, hogy mennyire szereti Tomát, vigyáz rá, nem, hogy nem rázza le magáról amikor a barátai között van, de még így is terelgeti, istápolja. Nagyon jó testvér, Toma pedig érzi ezt, ahogy egy kis lehetősége adódott rá, vele ment, vonult a tantermek között, az udvaron, végül az osztályban pedig egyenesen az ölébe ülte végig a hivatalos papírok, a többieknek a bizonyítványok kiosztását és látszott, hogy mindketten boldogok voltak ettől 🙂 …

A legmeghatóbb az évzárón az volt, hogy Mátéék az informatika tanárukkal, Judit nénivel – aki ötödiktől az osztályfőnökük is egyben – nagyon szép kis emléket készítettek számítógépen nagy titokban Erikának. Mindenki vitt be magáról egy mostani és egy 2-3 éves korú fotót és mellé még a saját gondolataikat, búcsúzásukat írták meg. Szép hosszú anyag volt, amire végig néztük szem nemigen maradt szárazon 🙂 , persze Erikánál sem, aki alig tudott megszólalni a végén és aki elől az utolsó pillanatig sikerült elhallgatni az egészet. Persze nem az osztályban, hanem a könyvtárban rakta össze Judit a kivetítőt, úgyhogy volt nagy meglepődés, amikor felvonultunk oda és elkezdődött az anyag. Nagyon szépeket írt Máté, valami ilyesmit, hogy azt gondolta az első nap, hogy milyen rossz hely ez az iskola, második nap már könnyebben ment, aztán mennyire megszerette a sulit és Erikával – meg a gyerekekkel – elröppent ez a 4 év, a végén pedig nagyon-nagyon sok boldogságot kívánt neki 🙂 .

Nekem a legemlékezetesebb a napból az volt, ahogy Toma a tanteremben Máté ölében ült végig nagy vidáman, nevetgéltek a többiekkel, amíg Máté kiment az asztalhoz aláírni a kitűnő bizonyítványához az ajándékát – egy ingyenes strandbelépőt kapott, mellé pedig egy 1000 Ft-os könyvutalványt – addig szépen megvárta a helyén 🙂 , pedig nem sokkal arrébb álltam tőlük 🙂 .

Annyira belejött ebbe, hogy a végén, amikor már csak páran voltunk az osztályban és szedelőzködtünk, tényleg nevetséges, de majdnem bezárhattuk volna a terembe, ugyanis hirtelen feltűnt, hogy nemrég még mellettünk volt most meg sehol, ő pedig aranyosan üldögélt Máté székén a padnál 🙂 . Simán átugorná szíve szerint az ovit 🙂 …

Ahogy pár hete írtam talán itt is, hogy addig nehéz a búcsúzkodás amíg csak várjuk, hogy megtörténjen, az most is így volt. Nehezen köszöntünk el, de most már várjuk az újat, készülünk rá…