Megint annyira szép idő volt, hogy amikor Mátéért mentünk a sulihoz, nem bírtunk magunkkal és elmentünk egy kis túrára 🙂 … A cukrászdánál kezdtük megint a kis körünket és ha már ott voltunk, bementünk egy kis sütizésre is 🙂 .
Aztán elindultunk, végig a Duna-parton megyünk, egy erdős, inkább ligetes részen, ami egyébként a kék túra útvonala és nem mellesleg csodaszép 🙂 :
A fiúk az egyik fánál nekiálltak fakérget gyűjteni, szinte a kezükben maradtak a kéreg darabok. Mindketten nagyon lelkesek voltak, de csak Tomát sikerült lencsevégre kapni, bár a pillanat tartalmi része itt azt hiszem nem látszik 🙂 …
Mindenféle madár odúkat is megcsodáltunk útközben:
A két “túrázó”, a Máté által szerzett nád bottal 🙂 :
Ha már van rajzeszköz, az alkotás sem maradhat el 🙂 :
Innentől pedig az energiák levezetése zajlott 🙂 :
Hazaérve sem sikerült bejönnünk, Toma nem nyugodott addig, amíg ki nem vittem hozzánk a Duna-partra (mondom itt a tavaszi zsongás 🙂 ), ahol a kis öblünknél van hinta, homokozó és gyűrű, amin – némi segítséggel – mint egy tornász ügyeskedett 🙂 . Legnagyobb örömére amíg ott voltunk, elhaladt mellettünk két lovas akiket alaposan megcsodált és közölte, hogy ő is szeretne lovagolni 🙂 … Nem sokkal később pedig a Dunán nézhettük végig sok-sok kajakozó gyerek edzését motorcsónakos edzővel kiegészülve (amúgy ez elég gyakori felénk, de rég láttuk már őket, valószínűleg a jó idő csalogatta ki a csapatot 🙂 ), amihez Toma szintén kedvet kapott (kis sportember 🙂 ), de erre megbeszéltük, hogy még várnia kell 🙂 , először inkább úszni járunk majd 🙂 . A kertből csak a csúszdázás után volt hajlandó bejönni. Mondanom sem kell ezután gyors elmaradások pótlása következett, mint mosás, pakolás, vasalás, vacsorakészítés, fürdés, teregetés és még ki tudja mi 🙂 … Az a szerencsénk, hogy ezen a héten lubickolunk a viszonylagos nyugalomban tanulás terén 🙂 , csak a szokásos kis röpdogák vannak, rég voltak már ilyen jó napok 🙂 …













Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: