Fociedzés

Nem Mátéval mentünk, hanem Tomával 🙂 … A bátyjával már túl vagyunk ezen a szakaszon, 2 év iskolai és 2 év egyesületi edzés után, több okból ugyan, de befejeztük a hivatalos edzést, bár még ugyanúgy szereti rúgni a bőrt 🙂 , ez látszik meg valószínűleg az öccsén is 🙂 . Ott kezdődik a dolog, hogy Tomáról már gondolkoztam korábban is, hogy elviszem abba az egyesületbe, ahová Mátéval jártunk, mert annyira szeret focizni, de még azért túl korainak érzem, habár annak idején indult 4 éveseknek is edzés ott, most még nem néztem utána, hogy ez maradt-e.

Aztán hétfőn megláttam az oviban, hogy fociedzés indul, az első héten ingyenesen ki lehet próbálni. Megkérdeztem Legkisebbünket, hogy van-e kedve menni, hát nagyon volt, így aztán kipróbáltuk. Hétfőn és pénteken van az edzés, mi tegnap mentünk először, és nem tudom, hogy megyünk-e többet 🙂 , ugyanis Toma megfigyelőként vett részt az eseményen – többed magával egyébként. Ahogy beértünk kiderült, hogy két kisfiú is ott van a csoportjából, ennek köszönhetően, amíg várakoztunk egyből volt kikkel szaladgálnia és egyebek. Aztán megérkezett az edző bácsi, akiről az első pár perc után az volt az érzésem, hogy nem igazán az ovis korosztály passzol neki és ez később be is bizonyosodott, legalábbis számomra.

Megkérdezte kik akarnak részt venni az edzésen és kik a “nézők”, nagy meglepetésemre Toma nézőnek jelentkezett (sok más kisfiúval egyetemben), szóval maradt velem a padon 🙂 . Aztán kis várakozás után meggondolta magát és beállt hozzájuk. Négy csapatkapitányt választott jelentkezés alapján az edző, az egyik kisfiú szerencsére Toma csoporttársa volt (egy nagycsoportos fiú) és ők választották ki a csapatukat. Persze Tomát is maguk közé választotta be, majd jöttek a feladatok. Nagy lazasággal az edző bácsi elmondta, hogy a felállított bóják között kígyóba vigyék a labdát a végén lévő hullahopp karikába, a következő fordított sorrendbe, de ugyanúgy vissza. Tudtam, hogy Tomának fogggalma sincs, hogy mi az a kígyó 🙂 (egyébként én is csak sejtettem), de ahogy néztem, a többi gyerkőc is csak pislogott 🙂 . Mivel legalább négy alkalommal meg kellett állítania az edzőnek a feladatot, mert mindig volt valaki, aki nagyon nem tudta mit kell csinálni, eljutott odáig (ami nekem az első gondolatom volt, mivel vegyes volt a korosztály), hogy egy nagyobb fiúval bemutatta a gyakorlatot és innentől ment a dolog. Amire viszont eddig jutottunk, Tomának inába szállt a bátorsága és megint mellettem kötött ki 🙂 .

Aztán amikor ez lement, volt még labdavezetgetés szintén a karikába, utána pedig két-két csapat egymás ellen focizhatott 2-3 percig és itt jött a fricska! Toma ugyanis pattant és ment volna a csapatához – ez az ő igazi terepe, ezt gyakorolja itthon is a bátyjával ugye 🙂 – de rövid idő után az edző szólt neki, hogy üljön le, mert az előző feladatban nem vett részt…!!! Próbáltam menteni a menthetőt, lobbiztam egy picit Toma érdekében, hogy hát izé…, az az ő csapata, nem is tudtuk, hogy ezt így nem szabad (!) és hát kimondtam a végső érvemet, hogy végre legalább beállt, mert eddig ugye nem mert… Magához képest nagyon kedvesen válaszolgatott az edző bácsi, de mosolyogva valami olyasmit mondott, hogy hát ez a szabály vagy mi, úgyhogy Toma megint mellettem kötött ki… Na, itt már úgy gondoltam, hogy most voltunk itt utoljára, mert emlékeim szerint, amikor Legkisebbünket a focipályán tologattam babakocsiban és Mátét vártuk, közben a 4 évesek edzését figyeltük, még az is sokkal gyerekbarátabb volt, szóval akkor lehet, hogy oda érné meg inkább járni… Volt még fekvőtámaszozás és felülés, a végén csatakiáltás gyakorlás és vége is lett az edzésnek.

Kint a szekrényünknél amikor öltöztünk át, arra jött az EDZŐ és majdnem minden kisfiúnak mondott valami biztatót, Tomának is, hogy reméli legközelebb bátrabb lesz és már beáll (nem akartam mondani, hogy ha rajtam múlik ott sem leszünk 🙂 ). Egyébként Toma volt talán a legkisebb, szóval ezt is értékelhette volna, talán egy kisfiú volt még hasonszőrű mint mi, de ő is mintha nagyobbacska lett volna. Kérdezgettem hazafelé Tomát, hogy mi a véleménye, jöjjünk-e legközelebb is. Meg voltam győződve arról, hogy azt mondja, hogy inkább ne, de szerinte jó volt az edzés (amin ugye részt sem vett 🙂 ) és persze, jöjjünk máskor is 🙂 …Itthon elmeséltük, hogy mi történt, aztán megkértem a bátyját, hogy ugyan karolja már fel az öccsét és foglalkozzon vele ha lehet, mert erre nekem sem energiám, sem kapacitásom és legfőképp tudásom sincs 🙂 , és szerintem sokszor az volt a legfőbb baj, hogy nem tudta mit kell csinálni és ugye abban sem volt biztos szerintem, hogy meg tudja csinálni 🙂 …

Úgyhogy adunk még egy kis esélyt a dolognak, de csak Toma miatt és hát, ha továbbra is megfigyelőként veszünk részt a bulin, akkor azért havi négyezerért nem fogunk ücsörögni a padon, az biztos 🙂 !