Családmorzsák

Sulis családi nap

Minden évben van az iskolában és mi minden évben megyünk 🙂 . Egyrészt azért, mert csapatok versenyeznek egymással, elméletileg családi csapatok, de általában olyan magas a létszám (minimum 5-6 fő), hogy eddig minden évben összeállt Máté és Apa valamelyik baráti család fiú tagjaival. Másrészt az esemény kinőtte magát osztálytalálkozóvá, ahol nemcsak a gyerekek találkoznak, hanem mi szülők is 🙂 . Komolyan eszembe jutott amíg ott voltunk, hogy ha nyolcadik után feloszlik a banda és majd valamikor szerveződik egy osztálytalálkozó, akkor mi szülők is megszervezhetnénk magunknak egyet 🙂 , mert biztos hiányozni fognak ezek az alkalmak 🙂 …

Általában az a menetrend, hogy a Családfő Mátéval 10-től versenyez, mi pedig utánuk megyünk Tomával 11 körül, mert akkor még tudunk nekik szurkolni is, viszont nem kell az egész időt Tomával végig asszisztálni, aki azért ezen még rendesen unatkozik 🙂 . Most is így tettünk, de amire odaértünk a versenynek vége volt, ugyanis idén újítottak és a tornateremben lezavarták az összes próbatételt, ráadásul egymás mellé sorsoltak családokat 10 fős felállásban, szóval valami agymenés volt a dolog, a mieink (és mindenki szerint) tök hülyeség volt az egész… Viszont így is harmadikok lettek, tortát is kaptak, amiről mi már csak hallottunk 🙂 . De ez volt a kevésbé jó része a dolognak, utána viszont összeültünk osztályilag,

20160611_115314

idén közös döntés alapján nem bográcsoltunk (mondjuk az ovis után most valahogy nem bántam annyira 🙂 ), készült azért mindenki saját készítésű sütikkel, ezzel-azzal, Judit nénink még pacal levest is főzött a csipet csapatnak. A fiúk szerint nagyon finom volt, de erről is lemaradtam 🙂 , pedig ott voltam, de valahogy máshol 🙂 . Mi előző este meggyes pitét csináltunk Tomával, nagy sikere volt. 

Nagyon jó hangulat kerekedett, a gyerekek meg jól elvoltak egymással, amióta egyre nagyobb, Toma is remekül megtalálja a helyét mindenben. Beállt a nagyokkal focizni (jobb szélen Máté zöld pólóban, Toma mellette pirosban),

20160611_113158

20160611_113356

majd Apával is 🙂 és közben jól elvolt a kistesókkal is, akik ugyanígy kísérőként jöttek mint ő 🙂 . Főleg Máté Peti barátjának 2 fiú tesója a nyerő nála, az egyik másfél évvel idősebb mint ő, a másik már olyan 9 körül van, de mindkettővel remekül elvan 🙂 . Aztán később összeverődtek kisebbek, nagyobbak együtt bandázni (Máté és Toma, meg mindenki benne volt az osztályból), hol fociztak, hol Mátéék régi, harmadik-negyedik osztályos termük előtti kis játszótéren szórakoztak. Például felmásztak a favonat tetejére (a Családfő legnagyobb “örömére” 🙂 ),

20160611_132130

20160611_132142

persze Toma is benne volt mindenben 🙂 , meg bohóckodtak egymással. Volt, hogy csak annyit láttunk, hogy a két kisebb fiú (Áron és Toma), vadul rugdalja a nagyobbakat valami “akció” kapcsán 🙂 , a nagyok pedig remekül szórakoztak ezen 🙂 . Az egyik apuka oda is kiabált nekik, hogy kedves kicsik, legyetek szívesek nem bántani a nagyokat 🙂 …

Közben jókat beszélgettünk, és már mentek az ilyen visszatekintések is, hogy emlékeztek elsőben, harmadikban, negyedikben, akárhanyadikban, amikor ez meg az volt 🙂 ? A gyerekek pedig veszélyesen megnőttek, tényleg alig ismerni rájuk, pedig viszonylag gyakran látom mostanában őket közösen is. Éppen azt is beszéltük, hogy milyen jó, hogy ők még szombaton is szívesen bemennek a suliba (persze csak akkor, ha nincs tanítás 🙂 ), és jól érzik magukat közösen. Örültem, mer láttam Mátén, hogy ő ebben milyen jól van 🙂 ,

20160611_132227

bár ilyenkor – teljesen normális módon – sokat nem látok belőle 🙂 . Mi voltunk persze a legutolsó osztály, aki szedelőzködni kezdett nagy nehezen és elhagyta a helyszínt 🙂 . Az égiek is velünk voltak, ugyanis kora délutánig szép napos és meleg idő volt, hazaérkezésünk után fél órával viszont leszakadt az ég, hatalmas mennyiségű eső esett le, szóval ki volt ez számítva 🙂 .

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Szeretjük mi is ezeket a programokat, főleg, ha a társaság is jó 🙂 .

  2. Finta Eniko says:

    De jó! Nálunk is lesz az iskolában a végén egy közös sütögetés 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!