Siófoki nyaralás

Ami talán a legrövidebb volt az eddigi összes között, elméletileg 5 napra mentünk, de az utazást és a majd elmesélt egyebeket leszámítva 🙂 , 3 napot töltöttünk Siófokon. Az viszont tényleg szuper volt, unatkozni sem maradt időnk (na jó, ez csak amolyan fekete humor volt 🙂 ), főleg annak fényében, ahogy indultunk… Na azért, azt meg kell, hogy állapítsam, hogy nem ez lett a legjobb nyaralásunk, de erről inkább a körülmények tehetnek, viszont tényleg remekül éreztük magunkat 🙂 ! Már írtam, hogy az egész időpontfoglalás és minden kicsit kényszerhelyzet volt: mivel Apuci munkái miatt nagyon nehezen lehetett ütemezni, hogy melyik héten nyaraljunk, ezért mivel az utolsó pillanatban derült ki, az utolsó pillanatban foglaltunk. Így viszont nem volt hely az eggyel korábbi hétre, amikor menni akartunk és beleesett Toma szülinapja is, aminek én nem nagyon örültem, szóval olyan összecsapott érzésem lett az egésztől… 

Persze szállást foglalni is nagyon nehéz volt – bár itt jegyzem meg, hogy tavaly is hasonló körülmények között foglaltunk az utolsó percben és simán sikerült minden, de a hozzáértők szerint a terrorveszély miatt sokan most itthon maradtak, mert egész nyárra mindenki tele van a Balatonnál – végül az egyik ismerősünknél sikerült Siófokon, akinél már két évvel ezelőtt pár napot eltöltöttünk, ugyanis a nyaralójának az alsó szintjét kiadja, de mint írtam már, még itt sem tudtunk azon a héten menni, amikor akartunk.

A lényeg, hogy hétfőn is később indultunk, mint ahogy terveztük, például Apuci délelőtt még skype-on keresztül egy megbeszélésen vett részt 🙂 (na, ennyit arról, hogy nem tud dolgozni nyaralás közben 🙂 )… Aztán amikor elindultunk, a szabadság szelétől hajtva elsuhantunk az első Mekiig, mert mindenki nagyon éhes volt 🙂 . Jóllakottan, már nyugodtan és bizakodva keltünk útra és ilyen idilli mosollyal az arcunkon autóztunk egészen Velencéig, ahol furcsa villódzásba kezdett a kocsi műszerfalán az akkumulátor jel…

Még éppen a kijárat előtt félreálltunk, de nem tanakodtunk túl sokáig, visszakanyarodtunk Budapest felé, útközben beszéltünk a szerelővel is, aki nem sok jóval biztatott. Az én autómmal mentünk egyébként, mert az a nagyobb, és eléggé odavoltam attól is, hogy nem lesz kocsim, ha visszajövünk Balatonról. Ezt elkerülendő, egyből a szerelőhöz mentünk, majd ott átpakoltuk a Családfő autójába a rengeteg sok cuccot 🙂 . Aztán ott egy időre meginogtunk, mert nagyon közel voltunk az itthonhoz és mindenkinek (még nekem is) kedve támadt volna hazamenni és másnap elindulni a Balatonra. Én viszont az utazás mellett kampányoltam, mivel másnap volt Toma szülinapja és nem akartam, hogy az egyébként is felborult ünneplést még az utazás nehezítse… Így aztán megint elindultunk nyaralni 🙂 , az egész hercehurcát csak a Legkisebb kerülte el, aki édesdeden aludt addig az autóba, amíg át nem kellett ülnie a másikba 🙂 . Siófokra érkezve (ami már az estébe nyúlt) nagyon gyorsan elmentünk még vásárolni is ezt-azt, mert élelmiszert alig vittünk magunkkal, nem akartuk innen szállítani és másnap szintén nem akartunk ezzel bajlódni. Este kinyúlva elterültünk az ágyban és mindenki kidőlve aludt 🙂 .

Kedden ugye Toma szülinapjára ébredtünk, ami szerencsére fergetegesre sikerült, alaptalanok voltak a félelmeim, hogy nem lehet jól ünnepelni a messzeségbe, végül is a Balaton egy jó hely erre 🙂 . Erről majd egy külön posztban írok, de volt minden jó aznap: kompozás, bobozás, Legkisebbünk részéről falmászás 🙂 , és végül veszprémi ünneplés.

Ez a nyaralás nem a nyugodtságot hozta, minden napra jutott valami apróság, szerdán például arra ébredtünk hogy a szomszédunk telefonált, miszerint a pincénkből iszonyú szörcsögő hang hallatszik 🙂 … Van egy állandó szivattyúnk lent, kiderült, hogy szétcsúszott az egyik csatlakozója. Szerencsére hagytunk kulcsot Zsuzsi barátnőnknél, aki átment a szomszéd pedig megoldotta a problémát, így megoldódott a dolog 🙂 . Azt még nem írtam, hogy kedden a barátaink, Idusék is Siófokra utaztak, kivettek szállást egy éjszakára valahol, de a szülinapon dél körül érkeztek és egy másik barátjukkal találkoztak, este már nem találkoztunk, mert mi is még csak a szállás felé autóztunk, abban maradtunk, hogy majd másnap.  

Szerdán aztán borús időre ébredtünk, ezt senki sem jósolta előre, a szülinapra írták a legrosszabb időt, ahol végül is nagyon szép napsütéses meleg volt (csodálkoztam is volna, eddig minden évben gatyarohasztó hőség volt aznap 🙂 ). Reggeltől a délelőttbe nyúlóan telefonon tanakodtunk Idáékkal, hogy hová menjünk. Volt mindenféle variáció a részükről (is), először a siófoki Galeriusz fürdőt vettük volna célba ahol van csúszda és minden, de aztán letettünk róla, mondván, túl sokan vannak. Felmerült egy közeli hotel is, ahol szintén van wellness és több medence, de ott meg ők  ténylegesen is látták, hogy rengetegen vannak. Aztán javaslatomra a balatonboglári kalandparkot vettük célba, ahol van minden, még bob is 🙂 , készülődtünk, de közben gyönyörű napsütés lett, így ők megint módosítottak mivel náluk a fiúk már 4 éve nem fürödtek a Balcsiban, így ezt nem akarták kihagyni, mivel este vissza kellett menniük Budapestre.

Hozzánk közel a strandon találkoztunk, borús-napos időszakok váltakoztak, kevesen voltak kint és hullámzott a Balaton, nagyon szép volt. Nagyon jó kis napot töltöttünk ott, nem volt igazi strandidő, de bementünk fürdeni és elég meleg volt a víz, az elején kellett megszokni, utána jó volt. Máté és a 3 nagy fiú egyből egymásra találtak, alig láttuk őket délután 🙂 . Tomát hol Apuci, hol én szórakoztattam: labdáztak a vízben, és ott az Aranyparton van egy olyan rész, ahol alacsony a víz a strandon, főleg ott tanyáztunk, kagylókat gyűjtöttünk és persze iszapoztunk 🙂 . Délután kivettünk két vízibiciklit, az egyiken Toma, a Családfő, Ida és én ültünk, a másikon a Máté és a 3 fiú. Furcsa volt, hogy ilyen nagyok már, közel voltunk egymáshoz végig, csúszdás vízibicónk volt, onnan ugrálgattak a vízbe és nagyon jól szórakoztak 🙂 . Addig nálunk Toma a másik pedálnál ült Apuci mellett és kormányzott, ő is nagyon jól elvolt, mi meg trécseltünk egy keveset 🙂 . Fénykép nem készült (amit azóta is fájlalunk), mert nem volt nálam akkor éppen semmi, az egész nyaralásra jellemző egyébként, hogy nagyon kevés fotó készül, sajnos, ugyanis általában soha nem volt kéznél még a telefonom sem a jó pillanatokban 🙂 . 

A délutánt pedig egy jó kis lángosozással zártuk egy parti büfében, ettünk-ittunk, elég sokáig elvoltunk ott, aztán Idáék hazafelé indultak, mi meg visszamentünk a szállásra. Aznap este már egyébként sem terveztünk semmit, gondoltam, majd másnap elmegyünk hajózni, sétálni vagy óriáskerekezni, de abból sem lett semmi, elsősorban Toma társasági élete miatt 🙂 . Ugyanis akitől kivettük az alsó szintet (régi ismerősünk egyébként), van egy 9 és egy 7 éves fia, velük (és néha az oda tévedő barátaikkal) focizott Legkisebbünk mindkét este, végsőkig menő csatákban 🙂 .  

Jó volt látni, ahogy Toma hamar összebarátkozott a gyerekekkel, másnap már kérdőre vonta reggel az ismerősünket, hogy hol vannak a gyerekei 🙂 …? Most először láttuk egyébként Legkisebbünket egy teljesen ismeretlen, idegen közegben focizni és nemcsak az én véleményem volt, hogy nagyon ügyesen játszott, ráadásul nagyobbak ellen, sokszor szerzett gólokat is, szóval elgondolkodtató ez a jövőre nézve foci ügyileg…

A csütörtök egy igazi balatoni strandos nap volt, gyönyörű napsütéssel és jó meleggel. Senki nem vágyott másra és nem is csináltunk egyebet, mint rengeteget fürödtünk, labdáztunk a vízben, úsztunk és élveztük a napot 🙂 . A strand sátrunknak köszönhetően délután sem mentünk vissza a szállásra, ami egyébként nagyon közel van a szabad strandhoz, kb. 5 perc séta kényelmesen. Tomával a sekély vízben nagyon sokat iszapoztunk, vittünk magunkkal vödröt, lapátot és hasonlókat, azzal szórakoztunk sokáig. Legkisebbünk apahiányát enyhítendő rengeteget játszott a Családfővel, általában labdáztak a vízben, aminek eredménye meglátszott estére Apuci hátán is, na meg az enyémen is, sajnos 🙂 . Én addig Mátéval dobálgattam és többször bementünk úszni, annyira jó volt, hogy a bóján túl alig volt valaki, messzebb beúsztunk és annyira szép emlékek ezek a tipikus balatoni pillanatok! Rájöttem, hogy ezért viszolygok én mostanában a medencés strandoktól, mert ott nincs ez az utánozhatatlan hangulat és zsúfoltság mentes érzés…

Persze ettünk mindenféle finomságot, fagyit, jégkrémet és Toma legnagyobb örömére vattacukrot is, az egyik fő kívánsága ez volt a nyárra.

Hűsöltünk a parti büfénél miután ettünk akkor is, addig Legkisebbünk a futóbiciklijével “versenyzett” a közelünkben és majdnem megsértődött, amikor egy kisteherautó elfoglalta a pályáját 🙂 . A napsütés miatt estefelé megint kivettünk egy vízibiciklit, Máté a mélyebb, Toma pedig a sekélyebb vízben csúszdázott róla, sőt, még én is lecsúsztam párszor Apuci nagy derültségére 🙂 , egyébként már pár éve visszafejlődöm gyerekké, sokkal szívesebben veszek részt minden ilyesmiben és hasonló dolgokban, mint bármikor 🙂 (jó, a rémisztő csúszdákat nem vállalnám be most sem, ellenben Mátéval és majd gondolom Tomával 🙂 ), nem véletlen, hogy Legkisebbünk szerint én nem vagyok felnőtt 🙂 (ezt többször hangoztatja mostanában, valamiféle gyerekszámba vesz, de nem egyértelmű, hogy pontosan milyen besorolásban létezem szerinte, az nem derült ki 🙂 ) … Az aznapi kisebb balesetünk az volt, hogy Máté nem tudni hogyan az utolsó fürdőzésnél belerúgott véletlenül a vízből kivezető lépcsőbe és jól belilult a nagylábujja mellett az egyik ujjperce. Estére alig bírt ráállni, még szerencse, hogy estefele történt a dolog, csak azért nem mentünk vele orvoshoz, mert tudtuk, hogy erre nem adnának semmit. Így nem is volt kérdéses, hogy a szálláson maradunk, de gyanítom, hogy akkor is így tettünk volna, ha ez nem történik meg, ugyanis Toma újdonsült barátaival focizott sötétedésig 🙂 . 

Pénteken tudtuk, hogy nem maradhatunk, Apucinak munkaügyes horgászata volt (kérni nem nevetni, ez most tényleg komoly volt 🙂 , na jó, picit lehet nevetni 🙂 , egyébként mindenféle megrendelések függtek ettől) és a helyünkre is jöttek új nyaralni vágyók 🙂 . A tervünk az volt, hogy még strandolunk egyet, de Mátéra tekintettel erről lemondtunk, akinek egyébként valamit javult a lába, de a színe az rémisztő volt 🙂 . Inkább összecuccoltunk, elköszöntünk szállásadónktól és a fiaitól, akikkel még Toma focizott egyet gyorsan indulás előtt.

Aztán a siófoki óriáskereket vettük célba ami a nagy strandon van felállítva

és amit Legkisebbünk akart a legjobban kipróbálni. Előtte ebédeltünk egy korait, aztán felültünk a kerékre, tényleg nagyon jó volt, még Máténak is tetszett, de legjobban Toma örült, még itthon tegnap is emlegette, hogy milyen jó volt óriáskerekezni 🙂 .

Utána már csak hazaindultunk, eseménytelenül (minő csoda 🙂 ) egy óra alatt Budapesten voltunk, elmentünk az autómért is. Itthon aztán volt aki a játékait, volt aki a kertet látogatta meg elsőként (mindenki fantáziájára bízom, hogy melyik ki volt 🙂 ). Máténak egyébként meglepő módon szombatra minden eltűnt a lábáról, teljesen jól van, ilyet még soha nem láttam, mert a színe alapján még legalább napokig a lila és árnyalatai tündökölhettek volna rajta 🙂 , de nagyon örülünk neki! Valahogy most annyira nem bánjuk, hogy hazajöttünk, ami azért jó, mert úgy látszik mindenki szeret itthon lenni, de azért nem ártott volna egy kicsivel hosszabb nyaralás és pihenés, sőt néha az az érzésem támad, hogy a legjobb lenne egy balatoni nyaraló, ahová akkor megyünk amikor csak akarunk… (Lakni nem laknék ott, azt jobban szeretek itt, sőt, ha itt nálunk fürdeni is lehetne, a nyaralóról is lemondanék…).