Családmorzsák

Ovi után…

…és ingajárat közben, tehetném hozzá, általában a Duna-partunkon kötünk ki. Nem lenne teljes, ha a korábbi bejegyzések mellett, amit az ingázásokról és zsúfoltságokról írtam, kihagynám, hogy mi bizony kitartóan járjuk a környéket hétköznap, a sok minden egyéb mellett (rendszerint, miután Mátét elszállítottuk az edzésére), néha szélben, néha hűvösben, néha csepergő esőben is és van amikor fotózásra alkalmas időben 🙂 …

Egyik délután nádastúrát tartottunk, már rég jártunk arra, és kicsit csalódottan meg is állapítottuk, hogy az egyik ösvényünket, amit régebben látogattunk és aminek földre hajló ágú fa volt a végén a jutalma, benőtte a természet, vagyis maga a nádas, ezért csak egy kisebb részen tudunk járkálni, de azért így sem volt rossz:

20161013_170246

A fára mászás is jó program 🙂 :

20161018_165707

20161018_165713

Kacsaetetésünk is rendszeres, sőt, mostanában két hattyú is állandó vendég itt a kis öbölnél, itt szerencsénk volt, mert nagyon nem volt nálunk semmi, de valaki előttünk kiszórt rengeteg kukoricát az egyik stégre, így a kacsák is jól jártak 🙂 :

20161018_170109

Leveleket állandóan gyűjtünk, az oviba is viszünk, ha tudunk, meg lepréseljük őket. Valamelyik nap, még a fagyasztóba is beraktunk párat és tényleg működik ez a módszer – asszem a gyereketetőn olvastam – ruganyosak maradnak a szebbnél szebb levélkék. Itt meg éppen annyi volt belőlük a földön, hogy Toma nem győzte szórni őket 🙂 :

20161018_170458

Szóval, így sétálunk mi délutánonként 🙂 …

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nektek is viszont kívánom ugyanezt Anikó és én is ölellek sokszor 🙂 !

  2. bneaniko@dunakanyar.net says:

    Legeslegjobb program! Csodaszép hétvégét nektek! Nagy ölelés!!!!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!