Családmorzsák

Adventi koszorúnk

A nagytakarítós felfordulásban, azért elkészült az adventi koszorúnk is a hétvégén. Szeretem, ha magunk készítjük (a tavalyit kihagytuk, mert akkor jöttünk szinte haza a kórházból), a mostani elképzelésem nem is volt bonyolult, így együtt csinálhattuk Tomával, aki persze ebben is imád részt venni 🙂 . Egyébként most nem akartunk ennyire SK-ák lenni, mint amennyire azok… Tovább »

Tökmagos mesefák

Kicsit régebben készültek ezek a kis szépségek, még az őszi szünetben és utána pár nappal, úgyhogy épp ideje volt, hogy ide is felrakjam őket, már csak azért is, hogy ne vesszenek a feledés homályába 🙂 .  Az első fához a tökmagokat temperába áztattam, mert valahol (nem tudom hol 🙂 ) azt az ötletet olvastam, hogy… Tovább »

Advent előtt…

Elkapott a nagytakarítási láz, teljes erővel rendezkedek, pakolok, lemosok, átmosok és tegnap nekiálltam az ablakokat is megpucolni, meg persze függönyöket mosni… Hajlamos vagyok egyébként az ilyesmire takarítás terén, ha egyszer úgy igazán belekezdek, addig megyek, amíg a végére nem érek, sőt, mindig újabb dolgok bukkannak fel, amiket sürgősen meg kéne csinálni, legalábbis szerintem 🙂 …… Tovább »

Hétvégi

Vigyázni kell nagyon a kívánságokkal, mert még jó egy hete azt írogattam itt, hogy jó lenne egy nyugis itthoni hétvége. Csak nem így gondoltam, hogy betegség miatt valósul ez meg 🙂 , de hát ez jutott mégis. No hát, én ezt arra használtam fel, hogy szétszedtem a játszószobát (még mindig nincs kész teljesen, de nem sok… Tovább »

Betegszabi

Tománál egész fitten telik ez a megfázás, bár hozzáteszem, hogy fél napon át orrot fújunk és mintha enyhe köhögést is vélnék felfedezni nála megint, szóval nem tudom hétfőn lesz-e ovi, de! A munkakedve, az töretlen 🙂 ! Azért töretlen, mert mostanában ez a védjegye, hogy MINDENBEN segíteni akar, de tényleg mindenben 🙂 ! Értem ez… Tovább »

Itthoni ügyek

Azt hiszem a november nem lesz az én kreatív hónapom itt a blogon 🙂 , valahogy jönnék én, de mintha röpülne az idő és ide már a végén nem jutok el. Pedig lenne is miről írnom, nem mintha nagy történések lennének most felénk, de témám az mindig van vagy lenne, hacsak el nem felejtem, mert… Tovább »

Barátos, meseszínházas hétvége

A hétvégénk gyors volt, sűrű és nem volt túl pihentető. 🙂 . Már péntek délután elkezdődött minden, a pár napra hazalátogató Ida barátnőmék, velünk együtt hivatalosak voltak a szomszédunkba, Zsuzsi barátnőmékhez egy kis tereferére 🙂 . Délután megérkeztek hozzánk a nagyfiúk tőlük, Máté és Beni persze el sem akart szakadni egymástól, így aztán ők ketten… Tovább »

Péntek…

Ez a hét nagyon nyögvenyelős volt, elsősorban a gyerekeknek… Nyilván – lehetne mondani – az őszi szünet után nehéz volt a visszaállás és ez így is van, főleg a Legkisebbnél, aki nem akart persze oviba menni és ez volt a könnyebb eset. De! Legnagyobbunknál valahogy kicsit többről volt most szó, amit sajnos nem is fogok… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!