Családmorzsák

Szőkenősen…

…éreztem magam, ráadásul barnán tegnap a Lidlben 🙂 . Ugyanis sietve elrongyoltunk Tomával az üzletben, mert láttam az újságban, hogy jó kis futónadrágokat árulnak mondanom sem kell potom pénzért (már ráadásul vettem ott ilyet és nagyon bevált, de már sajna el lett használva…). Legkisebbünk ugyan már jobban volt, de még azért nem volt önmaga, azzal erősítettem benne a lelket, hogy oda megyünk, kiválasztom a jó méretet és már jövünk is haza. Hát…, majdnem minden így volt, nagy hévvel keresgéltem az akciós áruknál, aztán megkérdeztem egy eladót, hogy ugyan hol vannak a beígért sport nacik, aki kicsit pislogva nézett rám és lassabb tempóra váltva elmondta a gyengébbek kedvéért, hogy igen tényleg voltak ilyen áruk náluk, csak éppen a múlt csütörtökön 🙂 … Hab a tortán, hogy én is egy hete készültem már oda, ugyanis az újságban csak a csütörtököt néztem, a dátumot meg eszemben sem volt megtekinteni 🙂 , úgyhogy a hölgy a maradék, igen ronda tiritarka futónadrágokhoz irányított (nekem biztos az is jó lesz alapon 🙂 ), na abból azért nem vettem… Tényleg elég gyorsan végeztünk, legalább vettünk finom fánkot, ami Toma kedvence a piros lekvár miatt, ami azt hiszem epergyanús, úgyhogy megvan a következő eltenni való lekvárunk is.

Ma viszont annyira szép napunk van, most már tényleg tiszta tavasz van, olyan jó idő volt, hogy a kis mellényemben melegem lett. Sokat kint voltunk Legkisebbünkkel, aki az antibigyónak köszönhetően jobban van. Megint bicikliztünk, kacsákat etettünk, kavicsokat dobáltunk kint, utána pedig nyitott teraszajtónál sütöttem a lángost a fiúknak, tényleg újratöltős ez a tavaszi hangulat… Hétvégén Máté az egyik barátjához-osztálytársához hivatalos ottalvós bulira, én pedig főleg kertezős napokat tervezek a következő két napra, egyrészt mert már jó lesz kint kapirgálni és maradt jó néhány dolog őszről, amit akkor nem rendeztünk el, másrészt Toma még azért beteg, ha akarnánk sem tudnánk menni sehova. Így aztán a kellemeset valószínűleg összekötjük a hétvégén a hasznossal 🙂 .

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!