Hirtelen…

Ami eszembe jut, mert nem sokat írtam mostanában, csak ami éppen adódott, olyan mintha elvesznénk a mindennapok mögött. Azt hittem, hogy pikk-pakk lemegy ez a nátha nálam, de még mindig nyúzzuk egymást, érdekes nem egy mindent elsöprő betegség, de most makacsul itt van, ebben a kicsit nem jól vagyok formában. Emiatt nyilván csinálok mindent ugyanúgy, főleg most, hogy nincs itthon senki és tudok is haladni a dolgaimmal, ilyenkor úgy érzem, hogy nincs idő holmi betegségekre, pedig néha elgondolkozom rajta, hogy ha talán 1 napot pihennék, hamarabb túl lennék rajta, de valahogy kedvem sincs hozzá 🙂 , tudom viccesen hangzik, de úgysem tudnék nyugodtan lenni, mert időpocsékolásnak érezném a pihengetést 🙂 … Hogy még a betegség sem tud normális időben jönni, mondjuk februárban tökéletes lett volna, na de most 🙂 …

Pedig jobbnál jobb könyveim vannak, most éppen egy krimit olvasok, de múlt héten fejeztem be egy szuper jó könyvet, az Egyetlen nővéremet, ami talán romantikus szállal átszőtt krimi, de mégis nem az az egyszer elolvasom darab volt, tényleg tartalmas volt valahogy, kiveszem az írónő többi regényét is annyira tetszett. Aztán egy itthoni újra elővett kisregényt is elolvastam az Ajvét, hát érdemes újraolvasni a könyveket – ezt mondjuk mindig is tudtam – hihetetlenül tetszett, most talán jobban, mint kb. 10 évvel ezelőtt. Még van a talomba itthon, mert ugye múlt héten voltunk könyvtárba egy holokauszt túlélő könyve, Fahidi Évának hívják az írót, aki 93 éves most, de hihetetlenül aktív, szerintem 20 évet letagadhatna, néztem vele egy interjút a youtube-on kíváncsiságból, hát szóval ebből csak azt akartam kihozni, hogy még nagyon jól elolvasgathatnék itthon a betegség égisze alatt, de mondom most valahogy túl sok a tettvágy bennem 🙂 …

Éppen ezért már múlt hét óta mosom folyamatosan a téli kabátokat, hogy szépen elrakom őket. Le vagyok döbbenve, hogy milyen sok kabátunk van, eddig valahogy nem tűnt fel 🙂 , mindenkinek három legalább, mondjuk Máténak lehet, csak kettő van, de abból is csak egyet használt. Nem egy kabátbarát típus, januárban 5 fokban is képes volt megkérdezni, hogy akkor most komolyan kabátba menjen? Mert szerinte akkor is elég lett volna csak egy fölső 🙂 …

Egyébként meg minden a régi, bár én hihetetlenül boldog vagyok, hogy már tulajdonképpen csak 2 hónap van vissza az iskolából. Olyan gyorsan elszaladt, csak kapkodjuk a fejünket, hogy mindjárt itt az év vége, olyan hihetetlen… Jó  volt ez az év Máténak, annyira simán beolvadt az iskolába, a közösségbe, a tanulásba, mintha mindig oda járt volna gimibe, azt hiszem ha ezt egy éve mondják nekem, akkor boldogan elfogadtam volna ezt a verziót 🙂 , és hát most is nagyon örülök neki, hogy ilyen jól sikerült ez az egész! Most is sokat tanul persze, de mintha ez most olyan gördülékenyen menne, a jegyei még mindig tök jók, az meg tényleg szuper, hogy múlt héten amikor itthon volt két napot betegen, hiányoztak neki az osztálytársai, szívesen ment volna suliba, pedig hát tényleg az általános iskolás osztálya is remek volt, kicsit tartottam is tőle, hogy ennél jobb nem nagyon jöhet össze és tessék, mégis 🙂 ! Szombaton egyébként pont a volt osztályával találkozik az egyik lánynak a szülinapján, szóval igazi társasági élet kezd beindulni nála…

Toma a másik fele, neki is rengeteg barátja van most már és több egész közeli is. Reggel amikor beérünk, mert most próbálunk tényleg korábban menni picit, hogy együtt tudjon átmenni az osztállyal, neki ez fontos, szóval csak bámulok, hogy most már hét eleje óta hárman egyből a nyakába ugranak és ajnározzák, egy pedig mindig kimaradva nézi ezt a cirkuszi produkciót 🙂 , én meg mindig az éppen aktuálisan kimaradt baráttal próbálok beszélgetni picit, de legalább én is kezdem megismerni őket és nem akarom elkiabálni, de egy egész jó kis osztály kezd körvonalazódni 🙂 … Azt hittem egyébként, hogy mindez a betegségnek szólt mondjuk hétfőn, mivel múlt héten nem volt ugye suliban, de csütörtök van és a nyakba ugrálás nem múlt el 🙂 … Reggel beszélgettem éppen az egyik tanító nénivel, aki szerint tök ügyes Toma, az olvasása szuper, valamelyik nap 95%-os matek dogát írt, de mindezek mellett ma reggel is úgy indultunk el itthonról, hogy mi lenne, ha itthon maradna? Csak most, csak ma, csak egy picit 🙂 … Mondjuk mondta is, amit én is érzek és tudom, hogy olyan sok az az idő délután négyig, fárasztó és szerinte olyan sok ez az idő nélkülem 🙂 … Imádnivaló, csak úgy mondom 🙂 …

Viszont délután amikor hazaér a suliból, csutakolás zajlik nálunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy fekete mindkét lába ami a zokni alatt van, a zokni is korom fekete, egyből ki szoktam mosni kézzel, mert még a szennyesbe sem raknám be szívesen, a cipőjéből fél kiló homok ömlik ki, most már ott tartok, hogy kirázom egyből és kiporszívózom a cipőjét, de előtte még az van, hogy beemelem a fürdőkádba a delikvenst – közbe nem tudunk nem röhögni – még szerencse, hogy az előszobából nyílik, ugyanis az egész lába vastagon fekete a kosztól 🙂 … Én nem tudom mit csinálnak foci ürügyén, Máté is állandóan focizott, ráadásul ugyanott, ugyanazon a helyen, az ő cipőjéből is ömlött a homok és lábat is mostunk vele is, de ilyen vastagon fekete talán soha nem volt 🙂 … Viszont mire ezzel a kis szertartással végzünk, pontosan tudom, hogy hány gólt rúgott Toma, ki hányszor győzött és vesztett, ki kit lökött fel, rúgott hasba és hasonlók, utána meg moshatom ki a kádat is, ugyanis ott is megáll a homok 🙂 …

Hát szóval ezek vannak dióhéjban, meg még ezernyi más, de azt majd legközelebb 🙂 .