Családmorzsák

Csopaki vízimalom és meccsnap

Kedd reggel egyértelműen látszódott, hogy a borús, szeles időben nem megyünk strandra, Toma legnagyobb bánatára. Éppen ezért megtartottuk azt a jó szokásunkat – mondjuk Máté miatt nem is nagyon tudtunk mást csinálni, aki jó esetben késő délelőtt ébredt 🙂 – hogy későn keltünk, sokáig reggeliztünk. Aznap mondjuk én annyira nem bántam a rosszabb időt, ugyanis… Tovább »

Balatoni strandolások, esti fürdés, hullócsillag nézés

Végre megérkeztünk a két héttel ezelőtti nyaralásunkhoz, az meg külön furcsa, hogy két hete mentünk és egy hete meg már itthon vagyunk… Az első 3 napban, amíg ott voltunk tombolt a kánikula, így nagyon nem kellett gondolkozni azon, hogy mit csináljunk, mert csak a strandon lehetett kibírni a hőséget vagy a légkondis apartmanban, de hát… Tovább »

Veszprémi autós találkozó

Már majdnem két hetes történet, a Suli Gála után másnap, szombaton mentünk Veszprémbe, most már harmadik éve a PT Cruiser találkozóra, ugyanis a Családfőnek ilyen kocsija van (ami hozzáteszem, nekem is az egyik kedvencem 🙂 ). Azt hiszem így utólag kifejezetten hálásak lehetünk az időjárásnak, mert egész jó kis idő volt, napos, de nem meleg,… Tovább »

Tihanyi Barátlakások

Azon a borúsabb szombaton ott Balatonfüreden, a Lóczy-barlang után mentünk tovább Tihanyba, mert oda mindenki akart menni. Semmi konkrét elképzelésünk nem volt, eleinte csak sétálgattunk a kedvenc helyeinken 🙂 … Elmentünk a Kálvária dombhoz is, és ott, mivel előző évben már pont megjártuk ezt az utat, csak akkor konkrét céllal a Barátlakások felé igyekeztünk, de… Tovább »

Lóczy-barlang

Alsóörsi nyaralásunk második napján reggel hatalmas vihar kerekedett, délelőtt nem volt strandidő, így inkább jöttünk-mentünk 🙂 . Már tavaly is, meg azelőtt is tervbe volt véve a balatonfüredi Lóczy-barlang – meg a tihanyi Barátlakások is, úgyhogy aznap pár régi tervet kipipálhattunk 🙂 – és mivel közel is voltunk, kb. 10 percnyire kocsival, gondoltuk, hogy most… Tovább »

Alsóörsi Merse Park

Még a balatoni nyaralásról sem írtam, pedig annyi minden történt azalatt a pár nap alatt is, voltunk igazán jó helyeken, sokat strandoltunk és voltak kis, nem várt gyöngyszemek is, amilyen ez a szabadidőpark, ami 5 percre volt onnan, ahol laktunk és véletlenül a GPS-t böngészve vettem észre. Így szombaton, amikor nem volt strandidő, Máté pedig… Tovább »

Túl fordulatos!

Mármint az életünk mostanában, az elmúlt jó másfél hónapban mindenképpen, ami az utóbbi három napban csúcsosodott ki! Tegnap este jöttünk haza a Balatonról és mondhatom vagy inkább írhatom, hogy a 3 rövidke nap ellenére, az eddigi legjobb balatoni nyaralásunkat tudhatjuk magunk mögött! Lehet, ezért tűnik még rövidebbnek mint általában 🙂 vagy azért, mert eseményekben, élményekben,… Tovább »

Autós találkozó, Balaton és Fradi meccs

Nagyjából így nézett ki a szombatunk, nem mondom, hogy éppen nem volt mozgalmas 🙂 … Kicsit túl sűrű is lett így utólag, de akkor élveztük, és igazából most is nagyon jó érzés visszagondolni rá, tényleg ilyen az, amikor igazán jól sikerül egy nap és tényleg azt érezzük, hogy feltölt… Pedig Toma ugye még mindig nem… Tovább »

Egy napos Balatonozás

Péntekre, a legnagyobb hőségre való tekintettel gondoltuk ki, hogy Balcsizunk egyet. Csütörtökön este ment vissza Veszprémbe Kati mama Istivel, meg szülinapoztunk ugye addig, Beniék pedig éppen Balatonlellén nyaraltak pár napot, így adta magát a dolog, hogy hová menjünk. Mondjuk délelőtt, amikor elindultunk a Családfővel közösen, aki szabit vett ki aznapra, tiszta őrültségnek tűnt a dolog,… Tovább »

Balatonon – bobozás, alsóörsi kilátó, sétahajózás

Csütörtöki napunk a Balatonon eléggé szeles volt, az erkélyről csodáltuk egy ideig a tarajos hullámokat és kacérkodtunk a gondolattal, hogy fürdünk egyet ennek ellenére, de aztán valahogy máshogy alakult az a nap 🙂 … Reggeli után már ráérősek lettünk, kávéztunk egyet a szokott helyünkön a flippernél, aztán felmentünk a szobánkba és előkerült a kártya, Tomával… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!