Családmorzsák

Dino keltetés

Teljes siker Tománál a gyermeknapra, az ovisoknak vásárolt dinótojás: állandó megfigyelés alatt van a példány 🙂 . Nézegettük éjjel-nappal amíg megrepedt a héj, aztán ahogy egyre jobban látszódott és kibújt a dino, majd ahogy növekedett. Olyan nagyon lelkes Legkisebbünk ez ügyben – és ahogy hallottam, a többi ovis társnál is hasonló a helyzet, Nóriékról tudunk… Tovább »

Hétvégi kis kirándulás

A címben szereplő megállapítást, még a kis szócskával együtt is enyhe túlzásnak érzem 🙂 , de az tény, hogy a vasárnapi tavaszias időben nem maradhattunk otthon 🙂 . Az éppen meggyógyuló betegeinkkel viszont nagyon messze sem akartam menni, így a szokásos Duna-parti kis körünk mellett döntöttünk, ami olyan kirándulásszerű és közel van 🙂 . A fiúk… Tovább »

Szerzemény

Eljött ez az időszak is, pedig én tényleg nem erőltettem 🙂 , egyszer olvastunk csak ebből a könyvből, még talán hónapokkal ezelőtt… Arról még nem is írtam, hogy roskadoznak nálunk a könyvespolcok a gyerekkönyvek alatt, már csak egyet-egyet veszek, ami esetleg nincs meg 🙂 , ugyanis Máté idejében fel- vagy talán túltöltöttük a készletet… Azonban… Tovább »

Mesék, rajzok, pillangók

Azért csináltunk pár dolgot a héten, bár nekem még lett volna ötletem, de a sok programozás mellett ennyire futotta 🙂 … Legutóbb, amikor könyvtárba voltunk, meglepően sok Bogyó és Babócás könyv volt bent, ezért hazajött velünk jó néhány példány. Valahogy mindeddig ez elkerülhette Toma figyelmét, ugyanis az egyik délután, talán kedden, a könyvespolcon felfedezve nagy… Tovább »

Alkotások, olvasmányok

Ez a sok minden főleg a januárra, februárra vonatkozik és legfőképp Tomával kapcsolatos. Magamról és Máté dolgairól azért csak írogattam, de kimaradtak dolgok, amik Legkisebbünkkel kapcsolatosak, ezeket azért érdemes megemlíteni, főleg, hogy némelyről fotó is készült, csak nem jutott el a publikációig 🙂 . Ebben a két hónapban voltunk a legtöbbet betegek és ez az… Tovább »

Könyvek

Pár nap alatt három könyvet olvastam ki 🙂 … Na azért nem vagyok ennyire felpörögve 🙂 , kettőt párhuzamosan olvastam egymással vagy már két hete és most, hétvégén értem a végükre. A harmadik pedig, ami tulajdonképpen mindent vitt, és amit a könyvtárból szereztem meg csütörtökön legnagyobb örömömre, mert régóta ácsingóztam rá. Hát, mit mondjak, beváltotta… Tovább »

Tervek…

Amik mindig voltak, mindig lesznek, nem is kevés és pont ez okoz bennem általában némi feszültséget. Ugyanis sokszor ezeknek a terveknek csak bizonyos hányada valósul meg 🙂 , ami meg nem ilyen szerencsés, az tolódik, a következő évre, a következő karácsonyra, a következő tavaszra, nyárra, stb. 🙂 … Nem is szoktam éppen ezért szilveszteri fogadalmakat… Tovább »

Dolgaink

Nem volt internetünk tegnap pár órára, ami ugye nem hosszú idő, mégis nagyon látványos volt számomra. Pont akkor nem tudtam semmit csinálni, amikor időm lett volna rá, vagyis a három éves sétája és a nagyobbal való tanulás, valamint doktor néni látogatás között 🙂 . A lényeg, hogy hatalmas felfedezésre jutottam 🙂 – amit ugye eddig… Tovább »

Azt a bizonyos kötelezőt…

…ami most a Pál utcai fiúk, együtt olvastuk délután Mátéval 🙂 … Én nagyon élveztem most is 🙂 , anno amikor nekem kellett olvasni akkor is szerettem (bár ahogy beszélgetek más anyukákkal, lehet, hogy nem sokan voltak így ezzel 🙁 ). Egyébként jól megjártuk, mert én biztos voltam benne, hogy ezt a könyvet csak ötödik… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!